Törököt fogtunk a történelmünkkel – hogyan gondolkodjunk magyarként Törökországról?

Miként akadályozták meg a kis-ázsiai országban a „török Trianont”? Miben tértek el az útjaink, mire volt jó a turanizmus, és összességében véve, 1920 után melyik ország zárkózott fel jobban az európai viszonyokhoz? Kövecsi-Oláh Péterrel és Emre Sarallal, egy magyar és egy török történésszel beszélgettünk a bemutató előtt kettejük vadonatúj kötetéről, amely „Török-magyar diplomáciai kapcsolatok a két világháború között” címmel jelent meg. Az új, atatürki török állam 1923 decemberében először Magyarországgal kötött barátsági szerződést – az izgalmas összefüggéseket és részleteket feltáró kötet a történelmi esemény előtt tiszteleg.

Dr. Emre Saral egyetemi docens, történész, 40 éves. Nemzetközi kapcsolatokkal és modern török történelemmel foglalkozik. A Balassi Intézet ösztöndíjával 2010-ben és 2012-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Keleti Tanulmányok Intézete és Turkológiai Tanszékének irányításával végzett kutatásokat doktori disszertációjához. A török-magyar kapcsolatokra vonatkozó tanulmányai Törökországban és Magyarországon jelentek meg. Jelenleg az ankarai Hacettepe Egyetem Atatürk Intézetének oktatójaként dolgozik.

Kövecsi-Oláh Péter történész, turkológus, 39 éves. Egyetemi tanulmányai során Budapest mellett (ELTE BTK) Isztambulban is tanult (Bilgi Üniversitesi). 2018-ban doktori címet szerzett a két világháború közötti török-magyar diplomáciai kapcsolatokról írt munkájával. Tanított az ELTE Török Filológiai Tanszéken, illetve tudományos munkatársként dolgozott a Modern Török Világ Kutatóközpontban. Jelenleg az ankarai magyar nagykövetség munkatársa.

Az interjút a megszólalók a nemrég elhunyt Hóvári János történész, turkológus emlékére ajánlják.

***

Leginkább a trianoni katasztrófa kapcsán merül fel a „bezzeg, Törökországnak sikerült” típusú toposz, hiszen a törökökre is igazságtalan békét kényszerítettek a nagyhatalmak 1920-ban. A függetlenségi háborúval azonban Anatólia megmenekült a megalázástól. Az első világháború végén mennyiben volt hasonló és eltérő a két ország helyzete?

Kövecsi-Oláh Péter: Általános a képzet, hogy nagyon hasonló volt a két ország helyzete az első világháború után, ami csak első ránézésre igaz. A korszak vizsgálata során arra jutottunk, hogy eltérő állapotban volt a két társadalom és gazdaság fejlettsége, a nagyhatalmaktól való függés szintje, a két ország ingerküszöbe, de még a a magyar és a török politika céljai is mások voltak. Összességében jóval több volt a különbség, mint az azonosság.

Melyek voltak a legfőbb különbségek?

KOP: Magyarországon a magyar etnikum dominálta az országot gazdasági, politikai és kulturális értelemben egyaránt. Törökországban más volt a helyzet. Jó példa lehet erre, hogy 

gyakorta a műveletlenség szinonimája volt. A magyar a XIX. században egy sikertörténet, Törökország viszont korántsem az. Mi, főleg a kiegyezés után emelkedő pályára kerültünk, a törökök viszont ellentétes irányban haladtak. Az Oszmán Birodalom egyre inkább függő helyzetbe került gazdasági értelemben, ráadásul a török etnikum sem volt minden területen döntő jelentőségű pozícióban a birodalmon belül.

Törökország mégis képes volt megmenteni az etnikai tömbterületeit. Miért?

Emre Saral: Igen, a trianonihoz hasonló sèvres-i diktátumban Törökországnak csak egy tengeri kijáratot hagytak volna, azt is a Fekete-tengerre, így lényegében nem tudtak volna kijutni a nemzetközi vizekre. Sévres értelmében a Dardanellákat és a Boszporuszt idegen katonák ellenőrizték (volna). 

nincs olyan területe, amely valamilyen szempontból ne lenne fontos az európai egyensúly szempontjából. Ne felejtsük el azt sem, hogy Törökország hegyvidékes terület, és ez jóval könnyebbé tette a védekező harcokat, továbbá volt hová – Anatóliába – visszavonulni és újjászervezni az ellenállást. Magyarország földrajzi adottságai erre nem adtak lehetőséget.

Tehát nem elég az, ha van egy rátermett vezető, mint Mustafa Kemal – később: Atatürk – az ellenállás szempontjából.

KOP: Nem. De mások voltak az arányok is. A történelmi Magyarország még Horvátországgal együtt is jóval kisebb volt, mint a mai Törökország. amely más lépték, hatalmas tengerparti sávokkal, kereskedelmi útvonalakkal, ugyanakkor megvédhető területekkel is. A törököknek minden értelemben volt hátországa, és ez tényleg sokat jelentett az akkori viszonyokban. Az Alföld erre alkalmatlan volt. Ugyanakkor az Alföld művelhető terület, az anatóliai felföld pedig nem – nem is ácsingóztak rá annyian.

Kemal Atatürk kiűzte a betolakodókat az Anatóliai félsziget túlnyomó részéről – akkor siker vagy kicsit bukás volt-e akkor a török béke? A moszuli olajvidék elvesztése, a déli határ bizonytalansága akkor még nem volt végleges.

ES: Az ennek nyomán egyenlő felek között köttetett, idén száz éves lausanne-i békeszerződés történelmi mércével mérve is siker. Vannak ugyan, akik kudarcnak ítélik ma, mert feltételezik, hogy voltak titkos záradékok benne, de ezek értelmetlen spekulációk, amelyeket főleg politikai indíttatásból hoznak fel időről időre. Magyarországon is lehetett olyanokat hallani, hogy a trianoni békeszerződés 2020-ban  lejár. Ezeket a fejtegetéseket nem lehet komolyan venni.

KOP: Szerintem is nagy siker, mert gondoljunk arra, hogy amíg 

Ráadásul a „határon túliság” csak nekünk annyira fontos. Török szemmel nézve ez nem volt akkor annyira releváns. Ugyanakkor nem tökéletes az 1923-as lausanne-i béke török szempontból sem, hiszen a Musztafa Kemál által 1920-ban kihirdetett, úgynevezett nemzeti egyezmény célja az volt, hogy a törökök által többségében lakott területek maradjanak az új állam határain belül. Ez magába foglalta Nyugat-Trákiát, Moszult, Kerkuk vidékét is.  Ezeket a területeket viszont nem tudták Lausanne-ban sem megtartani. Az olajban gazdag régiók Irak részei lettek, tehát brit fennhatóság alá kerültek gyakorlatilag. Nyugat-Trákia pedig elsősorban Görögország, kisebb részben Bulgária részévé vált. De mindez eltörpül a Lausanne jelentette előnyökhöz képest. Ne feledjük, hogy az új béke új lehetőséget is teremtett a szomszédokkal és a nagyhatalmakkal való kapcsolat kialakításában. Ezzel pedig a törökök maximálisan éltek is.

A magyar köztudatban szélsőséges érzelmek kavarognak a törökökkel kapcsolatban. Trianon okainál maradva például felmerül az oszmán hódoltság alatt drasztikusan megváltozott etnikai viszonyok kérdése. Az etnikai szempontok és az igazságosság ugyan nem volt szempont a világháború utáni rendezéseknél, de azért mégiscsak tény, hogy az oszmán megszállás alatt roppant meg a magyarság Kárpát-medencei dominanciája.

KOP: Nagyon fontos felismerés, hogy 

Mátyás király idejében, a XV. század végén a Kárpát-medencének nagyjából 75-80 százaléka lehetett magyar etnikumú. Ehhez képest az oszmánok kiverése, visszavonulása után ez az arány 40% alá csökkent. Ezt nem sikerült helyrehozni, korrigálni is három évszázad alatt csak annyira, hogy 1910-re, az utolsó magyar hatóságok által tartott népszámláláson az arány 54%-ra módosuljon, Horvátország nélkül.

Tény azonban, hogy a középkorban az identitásnak nem az etnikai hovatartozás volt a legfontosabb sarokköve, hanem a vallás, a regionális identitás, vagy az adott országhoz való kötődés. Ha tovább fűzzük ezt a gondolatot, és visszavezetjük, hogy például a hódoltság korában a Magyarország területén berendezkedett úgynevezett törökök etnikailag kikből tevődtek össze, akkor kiderül, hogy 90 százalékuk nem török ajkú volt, hanem szerb, bosnyák, albán. Muszlimok voltak mind – ez volt a közös bennük.

ES: Nem vitás, hogy a magyarság etnikai számarányában döntő változások történtek az oszmán hódoltság alatt. Egyébként is azt mondhatjuk, hogy nehéz lenne egyenes ívet felrajzolni a török-magyar kapcsolatokban.

Számomra a könyv egyik legérdekesebb felismerése az, hogy hiába ezek az érzelmes, turáni romantizálások magyar részről, a török külpolitika rendkívül pragmatikus, józan, a szó minden értelmében számító volt, nem pedig érzelemvezérelt. De miként alakult, hogy már a XIX. század közepétől közeledett egymáshoz a két korábbi ellenség és a XX. századra kifejezetten szívélyes lett a viszony?

KOP: Az oszmán megszállás utáni Habsburg-berendezkedés sok ellenséget szerzett magának Magyarországon. Részben ez az elégedetlenség hívta életre a Rákóczi-szabadságharcot. Ezt követően a XIX. században gyakorlatilag a modern polgári Magyarország megteremtésével egyidejűleg forradalom és szabadságharc is zajlott a Habsburg-uralom ellen, és mind a két szabadságharcunk vezetője Törökországba, oszmán földre menekült. Ezzel párhuzamosan folyamatossá vált az orosz-török háborúskodás, amiben a magyar közvélemény jelentős része, az egyetemi ifjúság már a törökök mellett állt érzelmileg. Az egymás felé fordulást tovább erősítette a modern tudományosság megjelenése, azon belül is az erős érdeklődés az őstörténetünkkel kapcsolatban. Az intézményes magyar keletkutatás alapjait 1870-ben rakták le Budapesten. Elsősorban Vámbéry Ármin nevéhez köthető az esemény. Magyarországon elindult a Keletről való gondolkodás. De miért? Nem azért, mert szeretjük a törököket, hanem azért, mert szeretnénk tudni, hogy mi kik vagyunk. Ezek után, amikor a magyar orientalisták eljutnak Közép-Ázsiába, akkor törökségi népekkel találkoznak. 

Ott óhatatlanul eszünkbe jut, hogy rengeteg közös szó és közös kulturális kapcsolat van, legyen szó zenéről, mesevilágról, mondavilágról, konkrét szavakról. A magyar nyelvben nagyjából 300 török jövevényszavunk van. Ám ennek a döntő többsége nem az oszmán hódoltság alatt, hanem jóval azt megelőzően épült be a magyar nyelvbe. A legintenzívebb nyelvi kapcsolat a törökségi népek és a magyarok között a honfoglalást megelőző évszázadok alatt lehettek, illetve a honfoglalást követő időszakban a besenyők, kunok révén, ugyanis ők is török nyelven beszéltek.

ES: A magyar identitás keresése során tehát 

A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet létrehozását megelőző évtizedekben pedig kiemelt figyelmet fordítottak arra Budapesten, hogy a lehető legtöbb oszmán kori, Magyarországot érintő forráshoz hozzáférjenek a magyar tudósok.

A kiegyezés után tehát beindult az erős tudományos együttműködés is. De mitől kapott szárnyra a turanizmus?

KOP: Trianonnal kapott nagy lendületet, de igazából már előtte is erősen jelen volt.  Miért? 

 mivel a pánszláv nyomás és a germán terjeszkedés is szorongást keltett. Ez természetes volt a nacionalizmus időszakában. A magyar nacionalizmusnak ez a turanista iránya alapvetően abból sarjad, hogy a magyarok veszélyben érezték saját kultúrájukat, és a kor romantikus felfogásának megfelelően szerettek volna meg- és életben maradni. És mi kell ahhoz tenni, hogy életben maradjunk? Rokonokat kell találni.  

Hol lehet rokonokat találni?  

KOP: Ott, ahol sok török él általában és amely helyek kapcsán a történeti forrásokban szó esik a magyarokról. Legyen ez a Kaukázus, legyen ez a Volga vidéke, Baskíria, az Etelköz vagy Levédia. Ezeken a területen nagy számban éltek és élnek ma is valamilyen török típusú nyelven beszélő népek. 

Mert a legkisebbnek kell családot és rokonokat gyűjtenie maga köré, hogy egy kicsit erősebbnek érezze magát a sok szláv között, vagy a nagyon erős germán kulturális, politikai és gazdasági hatás ellenében.

Ez egy védekező ideológia akkor tulajdonképpen.

KOP: Igen és erősen kötődik a magyar keletkutatáshoz. Nagyon úgy fest, hogy Vámbéry Ármin kezdte el pedzegetni ezt a kérdést az oszmán szultánoknak, akiknek felhívta a figyelmét, hogy a törököknek vannak törökül beszélő „fajtársaik” (ez volt a korabeli terminus technicus). De az oszmán uralkodóknak ez nem annyira számított, ugyanis ők vallási alapon gondolkoztak, és egy soknemzetiségű birodalomban éltek, ahol az etnikumnak önmagában nem volt jelentősége

ES: Mindez összefügg azzal, hogy 

és előbb ért Magyarországra, mint Törökországba. Utóbbi helyen ráadásul a kiterjedt nyugati kapcsolatokkal rendelkező keresztény kisebbségek – örmények, görögök – körében jelent meg korábban, nem pedig a muszlim lakosság berkein belül. A török nemzeti öntudatra ébredés a vizsgált időszakban szintén egyfajta védekező ideológia volt. Ennyiben – és sok esetben frusztráltságában – a török nacionalizmus hasonlít a magyarra.

A turanizmusnak annyiban látni a jelentőségét, hogy a magyar-török kapcsolatokat szívélyesebbé tette a felszínen, de valójában a gyakorlati politikára nem hatott, sőt, még a magyar elit is távolságtartással kezelte.

KOP: Nagyon helyesen tettek így. A turanizmus jól hangzó idea, de nem lehetett alapja semmilyen komoly politikának. Ne felejtsük el, hogy 1920 után komoly sértettség uralkodott a nyugattal szemben Magyarországon. 

Ám a korabeli magyar és török politikusok nem ezt tették külpolitikájuk alapjává. Az első világháború alatt például a turáni gondolatot az Oszmán Birodalomban leginkább a németek propagálták. Miért? Mert a németeknek volt az érdeke, hogy az ellenség, nevezetesen a cári Oroszország belsejében létrehozzanak egy olyan politikai, adott esetben katonai entitást, ami destabilizálhatja a hátországot. Ennek tehát volt egy ilyen politikai aspektusa is. A turanizmus azért is volt irreális, mert nem volt erő mögötte.

ES: 1930-ban, amikor Bethlen István Kemál Atatürkhöz látogatott, akkor előhozták a turanizmus kérdését, hogy mit tehetünk azért, hogy a turanista gondolat megerősödjék? De miért jött elő ez a kérdéskör? Azért, mert Törökország, illetve Csehszlovákia és Jugoszlávia esetleges közeledése megint erősíthette a pánszlávizmustól és az elszigetelődéstől való magyar félelmeket. Ezt az ideológiát a pragmatikus külpolitikai célok érdekében felhasználták néha, de a realitás az, hogy közöttünk két szláv ország, Bulgária és Jugoszlávia volt.

Másrészt nem becsülhetjük alá a Turáni Társaság hozzájárulását a Törökország és Magyarország közötti kapcsolatok fejlődéséhez ebben az időszakban. A társaság védnöke József Ferenc főherceg volt, és a Turáni Társaság 1932-ben állíttatta fel Abdurrahman, az utolsó budai pasa jelképes sírját, aki Buda visszafoglalása során a keresztény seregek elleni harcban halt meg. A turanizmus tehát felhajtóerő volt, de önmagában nem lehetett komoly külpolitika alapja.

Hatalmas különbség a két ország között, hogy a két világháború közötti évtizedekben Magyarország a status quo ellen lépett fel, míg Törökország a status quo mellett. Tehát ennél nagyobb érdekkülönbség valójában nem létezhetett a két ország között. Ez milyen hatással volt a kapcsolatainkra?

ES: 1934-ig nagy erőfeszítéseket tett a magyar külpolitika azért, hogy Törökországgal jó kapcsolatokat építsen ki. Elsősorban Mussolini állt ennek a hátterében, aki megpróbált a franciabarát kisantanttal szemben, Európa délkeleti részén, Közép-Európát is beleértve egy ellenblokkot létrehozni. Sőt, az olasz diktátor még a görögöket és a törököket is igyekezett kibékíteni, egyébként részben sikerrel. Ebben pedig nem más, mint Bethlen István segített neki. 

aminek elsősorban az olasz nagyhatalmi ambíciók voltak a mozgatórugói, és ezek találkoztak a magyar revíziós törekvésekkel.

KOP: De 1934-ben megszületett a Balkán-paktum, amely kevéssé jött jól nekünk. Ugyanis nemcsak a törökök folytattak pragmatikus külpolitikát, hanem a Venizelosz vezette Görögország is. És ahhoz képest, hogy a görögök és a törökök élet-halál harcot vívtak egymással néhány évvel korábban, nagy politikai előrelépés, hogy az ő részvételükkel jött létre a Balkán paktum 1934-ben. Amiből viszont mi és az olaszok kimaradtunk, mert a benne részt vevő országok a status quo-t szerették volna megőrizni. Magyarország pedig éppen a status quo-t szerette volna kikezdeni Olaszországgal együtt. Ezután 1936-ban a montreux-i egyezménnyel Törökország visszakapta a jogot a tengerszorosok feletti uralomra. 1938-39-ben pedig megszerezte Hatayt a franciák jóváhagyásával. Más szóval 

A török politika tehát sikeres ezekben az években?

KOP: Igen és ennek a hátterében az áll, hogy Törökország Kemál Atatürk függetlenségi háborúja alatt egyetlenegy nagyhatalommal ugyan, de azzal jóban maradt. Ez pedig a Szovjetunió volt. Sőt, 1925-re, sok évnyi háborúskodás és megszállás után, a franciákkal, olaszokkal és britekkel is kiegyeztek. Magyarország egyetlen nagyhatalmat sem tudott érdekeltté tenni abban, hogy ne csonkítsák meg az ismert mértékben az országot.

Erre mondhatjuk, hogy hiba, nem?

KOP: Ezt mindenkinek a belátására bízom. Magyarországon nyíltan megmondták 1920 után, hogy belpolitikai okokból nem vagyunk hajlandók a Szovjetunióval felvenni a diplomáciai a kapcsolatot. Ez csak elég későn, 1934-ben történt meg. Egyetlen nagyhatalom volt, amely nem ismerte el a versailles-i békerendszert, a Szovjetunió. Törökország nagyon sokat köszönhet Leninnek, aki fegyverrel és pénzzel támogatta a török függetlenségi háborút a közös ellenségek, vagyis a franciák, az olaszok és a britek ellenében.

Ha az európai felzárkózás szempontjából nézzük, akkor melyik kormányzat teljesített jobban 1920 és 1945 között, a magyar vagy a török?

KOP: Hatalmas munka árán megőriztük a gazdasági pozíciónkat, megtartva félperifériás helyzetünket, Törökország pedig egy félgyarmati pozícióból vált félperiférikus országgá.

ES: Magyarországon volt szakember, volt technológia, de nem volt nyersanyag. Törökországban volt nyersanyag, de nem volt szakember, és nemigen létezett technológia. A lausanne-i békeszerződés nagy eredménye, hogy 

Az atatürki Törökországnak nagyon nagy félelme volt a két világháború között, hogy ha beengedi a nyugati tőkét – vagy éppen a szovjet segítség mentén érkező kommunista tanokat – és tudást az országba, annak nyomán mi fog történni, ki mit visz el a törököktől? Ez korántsem volt alaptalan.

KOP: A húszas évek előtt szinte minden külföldi kézen volt.  A kapituláció az Oszmán Birodalomban azt jelentette, hogy a különböző nyugati tőkés csoportoknak azért cserébe, hogy pénzt hoznak az országba, kiváltságokat, külön jogokat biztosítanak. Ennek az elburjánzása tette lehetővé, hogy török olvasat szerint a nyugati nagyhatalmak kirabolták az országot. Mindezt 1920 után nem akarták megengedni. Viszont Magyarországgal kapcsolatban ilyen rossz tapasztalatuk nem létezett. Ezért jöhetett rengeteg magyar munkás, mérnök, orvos, gépész 1920 után Törökországba. Ráadásul Magyarországon munkanélküliség volt. 

Törökország viszont vágyta a tudást és adott esetben a tőkét is, de azért óvatosak voltak a nyugatiakkal és keletiekkel egyaránt.

Volt még egy nagyon fontos ügy, amelyben teljesen különbözött a két állam hozzáállása, ez pedig a kisebbségi kérdés.

ES: A békeszerződések értelmében azok számítottak kisebbségnek, akik nem muszlimok. Vagyis a kisebbségi kérdés nem etnikai, hanem vallási alapon jelent meg Törökországban. Ma arról beszélünk, hogy például a kurd kisebbséggel mi a helyzet, de a lausanne-i békében ez nem így szerepelt. A nem muszlimok számítottak egyedül kisebbségnek. Pedig vannak ortodox vallású törökök is, például. Bár ők nyelvükben, szokásaikban, hagyományaikban belső-anatóliai törökök voltak, görög ábécével írtak török nyelven. A lausanne-i béke értelmében nekik is el kellett hagyni a szülőföldjüket, áttelepítették őket Görögországba. Törökországban a lausanne-i béke során és utána lakosságcserék révén oldották meg a kisebbségi kérdést.

KOP: A kisebbségi kérdés Európában az első világháború után főként a Népszövetség keretein belül merült fel. Ez a kérdés megint csak összefügg azzal, hogy 

Nekik újjá kellett építeni egy olyan országot, ami 1911 óta folyamatosan háborúzott. Béke kellett mindenáron, vagyis a kisebbségi kérdés nem jelentett prioritást.  Végül egyébként maradt török etnikumú lakosság az államon kívül, Nyugat-Trákiában, a Balkán bizonyos részein és maradt nem muszlim kisebbség is, főleg Isztambulban és az ország nyugati területein. Illetve maradtak törökök a mai Irak és Szíria területén is. Ne felejtsük el, hogy Kolozsvár, Kassa, Pozsony, Temesvár, Nagyvárad kultúrtörténeti, gazdasági, politikai szempontból meghatározó városok a magyar tudat számára. Ezzel szemben az Irakban „maradt” Moszul, vagy Nyugat-Trákia nem ennyire fontos a török közgondolkodás számára.

Térjünk rá arra a pikáns részletre, hogy amikor a magyarországi kommunisták körülbelül két hűvösvölgyi villamoson elfértek a két világháború között, akkor Törökországban a magyar vendégmunkások között elindult egy kis kommunista mozgolódás.

KOP: Valóban, egy viszonylag nagy magyarországi kommunista sejt működött Ankarában, amelyből aztán 47 főt a Szovjetunióba utasítottak ki a török hatóságok. 1926. május elsejét például megünnepelték Törökországban, ami akkor rejtett némi kockázat, hiszen május elseje nem volt hivatalos ünnep. Az ügy hétterében az áll, hogy tudásra, technológiára, de sok esetben munkaerőre is szüksége volt az új Törökországnak. 1923 után sokféle ember érkezett az új államba. Ezek között voltak  magyarok is, nagyjából két-háromezren, nyilván akadtak köztük kommunisták is. Érdekes, hogy az atatürki Törökországnak a nacionalizmus mellett, az egyik nagyon fontos ideológiai pillére a forradalmiság volt. Ha pedig valamiről nem lehetett beszélni a két világháború közötti Magyarországon, az a forradalmiság. Más kérdés, hogy a budapesti szakmunkás nem biztos, hogy tudta, hogy mit értenek forradalmiság alatt Törökországban – nem azt, amit mi értünk alatta.

Ugyanakkor az összegzésben van egy súlyos kritika a magyar vezető réteggel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy a török vezetőkkel ellentétben nem tudta feldolgozni a magyar múltból eredő történelmi felfogás és a megváltozott realitás között feszülő ellentétet. A török vezetőréteg miért volt ebben hatékonyabb, mint a magyar?

KOP: Szerintem azért, mert a magyar gondolkodásban ma is jelen van egyfajta vágyakozás egy elképzelt aranykor, valamiféle múltbéli hőskorszak, Mátyás király, Szent István és a többiek irányába. 

Még mindig szeretnénk Kárpát-medencei szinten érvényesíteni az akaratunkat, holott a Kárpát-medence döntő többsége már nem Magyarország. Innen nézve Trianon feldolgozhatatlan sokk a magyar történelemben.

Törökország esetében viszont teljesen másról van szó, mert ők olyan területeket veszítettek el főleg, ahol alig éltek törökök. Nekik Lausanne egy új lap volt, egy új kezdet még akkor is, ha az egykori birodalom területének jelentős részéről le kellett mondaniuk. 

hiszen az oszmán múlt hozta kiszolgáltatott helyzetbe, nyugati függésbe az államot. Atatürk a függetlenségi háborúval új fejezetet teremtett a török történelemben. Nem volt olyan előkép, amely iránt érdemes lett volna nosztalgiázni, hiszen az oszmán történelem utolsó másfél évszázada inkább lejtmenet, mintsem sikertörténet volt. Ezzel szemben a magyar kiegyezés után látványos felemelkedés indult hazánkban, amelyhez Trianon után sokkal kézenfekvőbb volt viszonyítani.

Valamilyen tudathasadás a török oldalon is érzékelhető az oszmán múlt és az „anélküli”, színtiszta török nacionalizmus interferenciáiból.

KOP: Nem tisztultak le ezek a folyamatok. Az atatürki reformsorozat nagyon sikeres volt ugyan, de nem véletlen, hogy kialakult egy ellenpólus is. Például 

A jelenlegi politikai elit igenis szereti használni az oszmán múltat, sokat is hivatkozik rá. Kidomborítják azokat az eseményeket, amelyek dicsőséget hozott az oszmánoknak, és ezen belül egyébként a törököknek. Tehát ez még nem egy „lejátszott meccs”, de ez teljesen érthető, hiszen az identitásokról időről időre vita zajlik világszerte.

Mi kell ahhoz, hogy a most formálódó török-magyar stratégiai partnerség Magyarország javára jobban hasznosuljon, mint ahogy a két háború között történt, ami a kihagyott lehetőségek idejének tűnik száz év múltán?

KOP: A világ rengeteget változott azóta, a kelet-nyugati erőviszonyok is átformálódtak. Magyarországon 1920 körül 7,5 millió ember élt. Törökországban 13-14 millió. 

Nyolc és félszeres lett a különbség. A két világháború közötti források sokszor pokoli helynek írják le a török világot, ami viszont azóta már a kilencvenes évekhez képest is robbanásszerűen fejlődött. Törökországnak vannak saját gyártmányú, magas hozzáadott értékű termékei, precíziós fegyverei, amelyek háborúkat dönthetnek el. Az országban gyorsvasutak robognak, bizonyos régiói, például Isztambul, Izmir, és Ankara egyes részei a gazdasági fejlettség és GDP tekintetében elérik vagy akár meg is haladják a dél-olasz, vagy görög régiók szintjét. Ma más dimenzióban van a két állam. Ez a könyv részben arról szól, hogy egy török és egy magyar történész hogyan tud valamit mondani a mai magyar olvasónak ahhoz, hogy megértse azt az országot, amely egyre fontosabb helyet tölt be a világpolitikában és amely egyébként egy olyan hely, ahol nagyon jó benyomást kelt az emberekben az a szó, hogy magyar.

Értenünk kell-e a törököket?

KOP: Nem biztos, hogy érteni kell a török gondolkodást, de ha Törökországról mélyebb ismeretekkel rendelkezünk, az hasznos. Hozzáteszem, ez például Romániával vagy Szlovákiával kapcsolatban is igaz. Nem vagyok benne biztos, hogy az értő magyar közvélemény sokat tud a szlovák vagy a román irodalomról, történelemről, államfelfogásról. A törökökre visszatérve, szerintem minden adott ahhoz, hogy szorosabbak legyenek a kapcsolataink: élénk a diákcsere-program, magyarok százezrei nyaralnak a török tengerparton, mindkét állam kulturális intézetet tart fent a másik országban, beindult a védelmi ipari együttműködés, erősödik a kereskedelem, jön a török működő tőke.

ES: 2024-ben kezdődik a török-magyar kulturális évad, egymást érik a közös programok majd mindkét országban. Hiába élnek törökök milliói Ausztriában és Németországban, 

Nyitóképen: Erdogan török elnök (Ali Balikci / ANADOLU AGENCY via AFP)