Sojgu: Kijev katonai erőforrásai csaknem kimerültek

2023. augusztus 15. 13:20

„Készek vagyunk megosztani partnereinkkel a nyugati technika gyenge oldalaira vonatkozó értékeléseinket” – közölte a miniszter.

2023. augusztus 15. 13:20
Military mobility of the Ukrainian Army in Donetsk

Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden a 11. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.

„A harci cselekmények előzetes egyenlege azt mutatja, hogy Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek” – mondta.

Állítása szerint az ukrajnai háborúban nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati fegyverek, a NATO hadművelettervezési, csapatirányítási és kiképzési módszerei nem biztosíthatnak fölényt a harctéren. Sojgu szerint a „különleges hadművelet” véget vetett a kollektív Nyugat dominanciájának a katonai szférában.

„Ma a harctéren semmi sem egyedi és sebezhetetlen az orosz fegyverekkel szemben. Sok esetben még a szovjet gyártmányú eszközök is felülmúlják harci mutatóikban a nyugati modelleket. Objektív ellenőrzési adatokkal rendelkezünk német tankok, amerikai páncélozott járművek, brit rakéták és más fegyverrendszerek megsemmisítéséről.

Készek vagyunk megosztani partnereinkkel a nyugati technika gyenge oldalaira vonatkozó értékeléseinket”

– közölte a miniszter.

Elmondta továbbá, hogy Oroszország a „különleges hadművelettel” párhuzamosan, rövid határidőkkel, többszörösére növelte az előállított rakétatüzérségi fegyverek, a harckocsik és egyéb páncélozott járművek, valamint a drónok számát.

A tárcavezető kiemelte, hogy az Egyesült Államok Kijev támogatására hivatkozva világszerte kiürítteti partnerei arzenálját, lényegében megtisztítva a piacot az amerikai hadiipar termékei számára. Mint mondta, az új fegyverekért a partnereknek nem csak sokat kell fizetniük, hanem „bele kell egyezniük a szuverenitás korlátozásába a biztonsági szférában”. Meglátása aszerint az európai védelmi politikát alárendelték az amerikai érdekeknek.

(MTI)

Nyitókép: Ignacio Marin / Anadolu Agency (Photo by Ignacio Marin / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

 

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
remi
2023. augusztus 15. 14:44
Hülyeség. A hoholok ponthogy csúcson vannak, tucatjával dobálják a JDAM-ER-eket, már sima frontvonali célpontokra is storm shadow-kat lőnek, százával lövik a kazettás lőszert és ezrével a simát, fene tudja hány HIMARS rakétát lőnek, minden egyes nap. A déli szakaszon kezdenek is jól állni, bár a hoholoknál is hatalmas veszteségek vannak, meg a ruszkiknál is.
Unknown
2023. augusztus 15. 14:43
faszóra, gyere gyorsan, hülyézz le mindenkit! Áruld el, miért hazudott Sojgu?
billysparks
2023. augusztus 15. 14:39
Nehéz cáfolni Sojgut és ez bizony baj. Orosz szempontból pedig okos húzás az információk megosztása, mert így rákényszeríti az LMBTQ országokat a nagyobb hadi kiadásokra. Itt a fejlesztések kiadására gondolok.
Interista
2023. augusztus 15. 14:39
Ezt jól látja. Nyugat európa az amerikaiak seggét nyalja csilli-villire. Az egész eu jelenleg egy nagy semmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!