Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Emellett arra köteleznék az embereket, hogy évente csak három ruhát vásároljanak.

A C40 szervezet száz polgármestere 2030-ig be akarja szüntetni a marhahús és a sajt fogyasztását, az embereket pedig arra köteleznék, hogy évente csak három ruhát vásároljanak – írja a La Veritá olasz lap.
A C40 szervezetet Soros György és Bill Clinton, volt amerikai elnök is támogatja. Ez lényegében egy globális hálózat, amelynek 100 polgármester a tagja, a legfontosabb nagyvárosok vezetői, akiknek célja a klímaválság megszüntetése. A résztvevők olyan intézkedésekkel akarják megmenteni a bolygót, mint a hús és a tej fogyasztásának, valamint a magánautók használatának betiltása. Ezt az ötletet és a szervezetet több európai kormány, politikus is támogatja, de számos cég is csatlakozott a kezdeményezéshez. Többek között a Soros Györgyhöz tartozó Nyílt Társadalom Alapítványok, a Clinton Alapítvány, a Google, az Ikea és a L'Oreal is.
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
Nyitókép: Eric Piermont / AFP