A NATO nem viccel: több mint tízezer ember őrizheti majd a vilniusi csúcstalálkozó biztonságát

2023. július 03. 17:52

Több ország is nyilatkozott az előkészületekről.

2023. július 03. 17:52
null

A helyzettől függően akár 12 ezer fős biztonsági személyzet is őrizheti a résztvevők biztonságát a NATO július 11-12-i vilniusi csúcstalálkozóján – jelentette a dpa német hírügynökség hétfőn.

A többek között háromezer litván és ezer NATO-katonából álló biztonsági személyzet

40 ország állam- és kormányfője, valamint további 150 magasrangú politikus biztonságáért felel – közölte vilniusi sajtótájékoztatóján egy litván biztonsági tiszt és egy katonai szóvivő.

Litvánia nyugatról az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi exklávéval, míg keletről Moszkva szövetségesével, Fehéroroszországgal határos. Hétfőn a vilniusi spanyol nagykövetség bejelentette, hogy a Lettországban állomásoztatott NASAMS légvédelmi rendszerét a NATO-csúcstalálkozó védelme érdekében Vilniusba telepíti át.

„Megerősítjük, hogy Spanyolország

– mondta a BNS helyi hírügynökségnek a vilniusi spanyol nagykövetség. A norvég-amerikai gyártású, közepes hatótávolságú NASAMS föld-levegő rakétarendszer drónok, rakéták és repülők megsemmisítésére is alkalmas.

Berlin május végén jelentette be, hogy Patriot légvédelmi rendszert és katonákat telepít a csúcstalálkozó idejére Litvániába,

és egyebek között szárazföldi, légi és tengeri katonai képességekkel is hozzájárul majd a NATO-csúcstalálkozó biztosításához – áll a szövetségi védelmi minisztérium májusi közleményében.

(MTI)

***

***

Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2023. július 10. 20:46
Kócos Borisz is ott lesz? Mint ki? Mint a legújabb háborus bünös? Aki lebeszélte az ukránokat a tavaly áprilisban az oroszokkal aláírt szerzödésük betartásáról?
alenka
2023. július 09. 03:41
Utána repülnek Kijevbe kis fehér porra és partyra....
MyOp
2023. július 05. 10:39
Sleepy Joe majd Vilniusban is nyugodtan aludhat.
templar62
2023. július 04. 19:26
Pax Americana = Endless War . Orwell kikotyogta a libsik terveit .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!