Csaknem négyszeresével nőtt az ír székhelyű Ryanair légitársaság profitja az idei második negyedévben, ugyanakkor a cég rontotta utasszám-növekedési előrejelzését a Boeing szállítási késései miatt.
Az ír fapados légitársaság, amely utasszáma alapján a legnagyobb Európában, hétfőn arról jelentett, hogy
a tavalyi 170 millió euró után 663 millió euró adózott eredményt ért el
a június végén lezárt pénzügyi első negyedévében, ami a legnagyobb első negyedévi nyereség 2017 óta.
Elemzői várakozások átlagában 620 millió eurós nyereség szerepelt. A májusban és júniusban is rekordszámú utast szállító Ryanair erős keresletet vár a nyár hátralévő részében, a viteldíjak alacsony kétszámjegyű százalékkal emelkednek július és szeptember között. Michael O'Leary vezérigazgató szerint az infláció, az emelkedő kamatlábak és a jelzáloghitelek magasabb kamatai hatással lehetnek a fogyasztói kiadásokra az év második felében.