Iskolai késelések Kínában is történtek nemrég, pedig állítólag kirekesztették a nyugati dekadenciát
A hazugság lényege, hogy mire használják ezeket a valós problémákat: keleti orientáció, jogállamlebontás, feudálkapitalista önkény.
Az amerikai külügyminiszter mély aggodalommal figyeli az eseményeket, Kuba és Kína szerint az Egyesült Államok „árnyékokat kerget”.
Peking és Havanna tárgyalásokat folytat egy katonai kiképző létesítmény létrehozásáról Kubában – írta a Wall Street Journal névtelenséget kérő jelenlegi és volt amerikai tisztviselőkre hivatkozva. Hírszerzési jelentések szerint
– írta a lap.
A WSJ forrásai szerint a létesítmény a „141-es projekt” része lenne, amely egy olyan kínai katonai kezdeményezés, amelynek célja, hogy bázisokat és logisztikai támogatást hozzon létre világszerte. Ha ez igaz, akkor ez „lehetőséget biztosíthat Kínának arra, hogy csapatokat helyezzen el a szigeten”, és kiterjesztheti az Egyesült Államok elleni hírszerzési tevékenységet.
A hónap elején a WSJ egy „kínai kémbázis” létezéséről cikkezett. Miután a Fehér Ház először olyan hírszerzési jelentéseket hozott nyilvánosságra, amelyek szerint 2019 óta legalább négy kínai hírszerző létesítményt hoztak létre Kubában.
Peking a vádakra úgy reagált az Egyesült Államok „árnyékokat kerget”, valamint emlékeztetett, Washington tart fenn katonai bázist a Guantanamo-öbölben.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államokat „mély aggodalommal tölti el” a kínai katonai tevékenység Kubában. Blinken hozzátette: „ezt nagyon, nagyon szorosan nyomon fogjuk követni, és nagyon világosan kijelentjük. Meg fogjuk védeni a hazánkat, meg fogjuk védeni az érdekeinket”.
***
Nyitókép: Getty Images / Jacob Kupferman