Kína 2022. április 20-án megkötötte első biztonsági együttműködési megállapodását a csendes-óceáni térségben: a Salamon-szigetek szerződésben vállalta, hogy kínai hadihajókat enged be kikötőibe. A szigetállam vezetői cserébe garanciákat kaptak arra, hogy az utóbbi években tapasztalt zavargásokat kínai segítséggel rendfenntartó erőik kezelni tudják majd. Eközben az amerikai diplomácia megállapodást kötött a Fülöp-szigetekkel, majd Pápua Új-Guineával, hogy megjelölt katonai bázisaikat konfliktushelyzetben az amerikai hadsereg használni tudja.
Az Egyesült Államok az utóbbi hetekben hasonló egyezményeket írt alá Mikronéziával és Palauval, illetve folyamatban van egy ilyen egyezség tető alá hozása a Marshall-szigetekkel is –
ezen megállapodások értelmében amerikai hadihajók beléphetnek a szigetek felségvizeire.
A guami amerikai haditengerészeti bázisokról induló hajók ezeken a szövetséges felségvizeken egyenes utat kapnak egészen Tajvan partjaiig, egy kínai támadás esetén az amerikai haditengerészet északról Japán, délről a Fülöp-szigetek, keletről Guam felől érkezhet segítségül. De az amerikaiak ennél is tovább látnak: Mikronéziában és Palauban haditengerészeti bázist szeretnének építeni, 2026-ig pedig figyelmeztető radarrendszert terveznek létrehozni a térségben.
A washingtoni diplomácia egy lépéssel beljebb van a kínainál a csendes-óceáni szigetek belső fórumain is: a Csendes-óceáni Szigetek Fóruma (PIF) regionális döntéshozó szervezet tagja két szoros szövetségese, Ausztrália és Új-Zéland, így az amerikai érdek már régóta érvényesül az ügymenetben. A PIF-ben a két állam például tiltakozott a Salamon-szigeteki kínai egyezmény ellen is, mire az elnök ígéretet tett: nem lesz állandó kínai katonai bázis a területükön.
Ezenkívül óriási nyugati előny, hogy
az óceániai szigetek Tuvalu kivételével hajlanak az együttműködésre az ausztrál–brit–amerikai védelmi szövetséggel, az AUKUS-szal,
mert egyelőre Kínát tartják fő biztonsági fenyegetésnek saját régiójukra nézve is. Ehhez az érzethez nagyban hozzájárult Peking nyomásgyakorló diplomáciai módszere is: a kínai külügyminiszter tavaly a PIF-et megkerülve, egyesével próbálta titkos tárgyalásokon meggyőzni a szigetek vezetőit az egyezségről, a Közös fejlesztési vízió (CDV) nevű együttműködési projekt azonban nem talált pozitív fogadtatásra. Utólag az államok többsége kínai behatolási próbálkozásnak nevezte a kísérletet, és elhatárolódott attól, hogy kínai befolyás alá kerüljön.
A kínai befolyás azonban már valóságos a térségben: Óceánia csupán négy állama ismeri még el Tajvant a kínai nép hivatalos képviselőjének, 2019-ben két állam, a Salamon-szigetek és Kiribati is váltott, s Tajvan helyett Kínával vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. Kiribati meg is engedte, hogy kínai befektetésből a Kanton-korallzátonyon felújítsanak egy felszállópályát – a hely háromezer kilométerre fekszik Hawaiitól,
ezzel a kínaiak gyakorlatilag lőtávolba kerülnek egy amerikai bázistól.
Az érdekszféra-építés tehát nagy erőkkel zajlik, a folyamat elején járunk, de az világosan látszik, hogy Óceánia is egy jövőbeli katonai vihar előtti csendben szerveződik újjá.
Kína növekvő szuperhatalmi ambíciói miatt a csendes-óceáni térség több állama közvetlen fenyegetésben érzi magát: tudják, ha a kínaiak megtámadnák Tajvant, az egy regionális háborút robbantana be. Japán újraszervezné regionális szövetségi rendszerét Kína ellenében, és főként India súlyára számít.
Nyitókép: A USS Theodore Roosevelt amerikai repülőgép-hordozó a Guam szigeten 2020-ban
Forrás: AFP/US Navy/Conner D. Blake