Nahát: a belgák elkaszálnák az Ukrajnának adandó gigahitelt, és ezt nyíltan ki is mondták

Bart De Wever belga miniszterelnök közölte „mindent megtesz, ami csak hatalmában áll”, hogy megakadályozza az EU által Ukrajnának nyújtott új hitelt.

Humza Yousaf, Skócia nemrég megválasztott első minisztere az országrész függetlenedése, valamint EU-ba való, újbóli belépése mellett szólalt fel.
Pár napja volt a 2016-os Brexit-népszavazás hetedik évfordulója. Mint arról a Brexit-évfordulóról szóló cikkünkben is megemlékeztünk, az akkori népszavazáson a voksolók alig 51,89 százaléka szavazott az EU-ból való kilépésre, míg a maradáspártiak aránya 48,11 százalék volt. A vidéki Anglia egy emberként voksolt a kilépésre, míg London és több nagyváros népe, valamint
De a többség döntött, Nagy-Britannia a népszavazás és sok évnyi tárgyalás és huzavona után 2021. január 1-jével véglegesen kilépett az EU-ból.
Skócia népe ezt a folyamatot csak az oldalvonalról nézhette végig. Miután maguk a skótok a két évvel korábban, 2014 szeptemberében tartott, történelmi jelentőségű függetlenségi népszavazáson többségében nemmel szavaztak a brit országrész függetlenedésére (55 százalék nem szavazat mellett a függetlenséget 45 százalék támogatta), Skócia bent maradt az Egyesült Királyságban. Így aztán a skótok hiába szavaztak még a multikulturális világváros Londonnál is nagyobb arányban az EU-ban maradásra (62 százalék), az ország egységesen ki kellett, hogy lépjen az európai közösségből.
Régóta jelen van és igen népszerű a függetlenedési mozgalom – de a kellő pillanatban a valódi többséget nem tudták maguk mellé állítani, így maradniuk kell Nagy-Britanniában. Ugyanakkor a skótok nagy többsége nagyon is az EU-ban maradna, de mégis kiléptették őket az EU-ból.
A nagy skót ügy tehát nincs lezárva, a mindezekkel kapcsolatos dilemmák még sok évig vagy évtizedig velük fognak maradni.
Az élet és a politika viszont megy tovább: történelmi sorsfordítók ide vagy oda, Skóciát az elmúlt hosszú években biztos kézzel és stabil többséggel tudta irányítani a nacionalista-progresszív Skót Nemzeti Párt (SNP) Alex Salmond, majd Nicola Sturgeon vezetése alatt.
és Sturgeonnak távoznia kellett a hatalomból. A botrányoktól szintén nem mentes vezetőválasztási küzdelem végén pedig Humza Yousaf lett az SNP és ezzel Skócia új vezetője, első minisztere.
Yousaf pakisztáni muszlim bevándorló családból származik, ugyanakkor azt hirdeti, hogy a hite nem befolyásolja politikai álláspontjait.
És miközben pártjának a Sturgeon-korszak hagyatékaként súlyos pénzügyi botrányokkal és vizsgálatokkal kell szembenéznie, Yousaf inkább a jövő felé tekintene – és ezzel újranyitja a Skócia EU-tagságával kapcsolatos, lezáratlan és igen nehezen megoldható vitákat.
Yousaf most a Politicónak adott interjút, amiben leszögezte: az ő álláspontja az SNP fő céljával egyezően Skócia függetlenedése, emellett pedig a függetlenség visszaszerzése után az EU-ba való belépés.
Elárulta:
ha rajta múlt volna, „már tegnap” megtörtént volna egy második skót függetlenségi népszavazás.
Ennek azonban jelenleg nem csekély akadályát jelenti az, hogy Nagy-Britannia londoni székhelyű legfelsőbb bírói testülete úgy döntött, hogy Skócia nem tarthat függetlenségi népszavazást a londoni brit kormány előzetes jóváhagyása nélkül.
Yousaf úgy spekulál: a Brexit-népszavazás két évvel történt a skót népszavazás után, és ha az emberek 2014-ben tudták volna, hogy milyen döntés születik majd 2016-ban, akkor megszavazták volna a skót függetlenséget is.
A rossz hír azonban az, hogy a 2014-es népszavazás óta is folyamatosan mért közvélemény-kutatási adatok alapján a skótok azóta is mélyen és szinte egyenlően megosztottak a kérdésben. Pont a 2016-os Brexit-népszavazás utáni időszakban egyértelműen többségben voltak Skóciában azok, akik nemmel szavaznának az ország függetlenedésére. Ezzel szemben 2020-2021 fordulóján, a Covid-járvány mélyén és Boris Johnson brit miniszterelnök akkor aktuális botrányai közepette egy időre többségbe kerültek a függetlenségpártiak, majd újra a másik tábor került fölénybe. A kutatások többsége idén, 2023-ban is a maradáspártiak fölényét mutatja, tehát ha most tartanának egy népszavazást, megint csak nagy eséllyel nemet mondana a többség a függetlenedésre.
Humza Yousaf ugyanakkor
„Teljesen elfogadjuk, hogy végig kell mennünk a csatlakozás szabályain és a jogharmonizáción” – mondja Skócia vezetője. „De amikor a csatlakozási folyamat megkezdődik, már rögtön igazán erős pozícióban leszünk” – teszi hozzá, arra is utalva, hogy Skócia negyven éven keresztül így is már az EU-jognak megfelelő jogalkotást folytatott.
Yousafot az sem aggasztja, hogy van olyan EU-tagállam, mint például a Katalónia kiválásától tartó Spanyolország, ami nem támogatja Skócia hipotetikus EU-tagságát. Humza Yousaf szerint a skót és a katalán helyzet teljességgel különbözik.
A skót vezető most Brüsszelbe utazott, hogy megerősítse az EU és Skócia kapcsolatrendszerét.
különös tekintettel az Északi-tenger olajkincsére, valamint a szélerőművekre. Yousaf az európai vezetőknek úgy üzen: „Skócia sok mindent tud kínálni” .
Fotó: Humza Yousaf FB