Putyin bosszújától retteg Lengyelország: mindent beárnyékol a háború eszkalációjának veszélye
A lengyel külügyminiszter szerint újabb szakaszba lépett az orosz–ukrán háború.
A politika sem tud éket verni közénk: rekordszámú fiatal vette át Lengyelországban a magyar tudásukat tanúsító okleveleket; de akadnak azért nehézségek is. A Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet programjáról beszélgettünk!
Rekord: több mint 220 bizonyítványt oszthattak ki Varsóban ünnepélyesen a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet gondozásában működő programnak köszönhetően – tudta meg a Mandiner. Agnieszka Barátka igazgatóhelyettes lapunknak elmondta: az előző tanévben is már 15 iskolával működtek együtt, ebből 11 lengyelországi és 4 hazánkbeli intézménnyel, idén ez a szám 21-re bővült – elsősorban Lengyelország központi és déli részén –, s ebben benne van két középiskola is.
A programot jellegében szokták a Petőfi-programhoz is hasonlítani (ami a szórványban élő magyarokat támogatja magyar identitásuk megőrzésében, megerősítésében ösztöndíjasok segítségével). A Felczak-féle program keretein belül a diákok
jelenleg hét magyar nyelvtanár segítségével. A hazai létszám szerényebb, négy iskola negyven nebulója tanul lengyelül itthon. A programba egyébként nem csak diákok, oktatók is jelentkezhetnek, és szép számmal élnek is a lehetőséggel – mondja az igazgatóhelyettes.
Az intézet emellett a felsőoktatásról sem feledkezett meg, a most lezárt tanévben indította el a magyar nyelvi lektorátust a Lublini II János Pál Katolikus Egyetemen is, ahol félszáz hallgató és oktató iratkozott be az általuk szervezett magyar nyelvkurzusra, és ösztöndíjprogramjuk is van a tehetséges, saját, lengyel-magyar vonatkozású ötletekkel jelentkező fiataloknak.
A programot teljes egészében a Wacław Felczak Intézet kezdeményezte, dolgozta ki és most szponzorálja;
Ez ugyanakkor további növekedésük gátja: hogy csak innen – mutat rá Agnieszka Barátka.
„Hatalmas öröm, hogy nagy az érdeklődés Lengyelországban a magyar nyelv tanulása iránt – ez természetes a magyarországi lengyel nyelvtanulásra is érvényes –; merem állítani, Lengyelországban egy-két tanév alatt könnyedén megnégyszerezhetnénk a velünk együttműködő iskolák számát.” Ugyanakkor ez újabb feladatokat és újabb költségeket ró az intézetre, hiszen a nyelvkönyveket és a tanárokat is ki kell fizetni. Utóbbiból egyébként is nagy a hiány: magyar (vagy lengyel), mint idegen nyelv szakos tanárból azért is van kevés, mert egyik lengyelországi magyar tanszék sem képez magyar nyelvtanárokat.
Pedig az igény láthatóan nő: a diákokat, mint az igazgatóhelyettes elmondja, az egzotikusnak hangzó nyelv vonzza, és az ingyen tanulási lehetőség, amivel elsajátíthatják a világ egyik legnehezebb nyelvét. Mások a kultúrába, történelembe szeretnek bele, és vannak szép számmal olyanok is, akik a karrierlehetőséget látnak abban, hogy megtanulnak egy ritkán beszélt nyelvet. Agnieszka Barátka maga is tanított magyart varsói általános és középiskolákban, volt hát alkalma felmérni, mit tud az egyszeri diák hazánkról. A történelmi események, közös hősök fontosnak bizonyultak számára, ahogy az is „országimázs-pont”, hogy Molnár Ferenc Pál utcai fiúkja kötelező olvasmány Lengyelországban. De sokan turistaként is jártak Magyarországon:
„többen utaltak a magyar-lengyel barátságra is, »két jó barátra«, bár nem tudták elmagyarázni ezt a jelenséget”
– sorolja az igazgatóhelyettes.
A program végeztével ugyancsak felmérik, milyen a visszhangja a dolognak: látható, hogy a diákok zöme a ritka nyelv ismeretét, a baráti ország kultúrájának, történelmének, közös örökségének a megismerését, Magyarország személyes megismerésének vágyát, a barátkozási lehetőséget, emellett a magyar nyelv nyelvtani sajátosságainak köszönhetően a logikai gondolkodás fejlesztését emelte ki.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyelvórák mellett azért elég sok programot is szerveznek a résztvevőknek, „a közös főzéstől kezdve a tánctanuláson, kézműves foglalkozásokon át kihelyezett történelmi és kulturális előadásokig” – sorolja Agnieszka Barátka. A legjobbak egyébként eljutnak az intézet nyelvi táboraiba – a lengyelek a magyarországiba és fordítva. Idén Győr-Moson-Sopron vármegyébe vezetett a lengyel fiatalok útja egy hétre, szállással, ellátással, játékos tanulási módszerekkel, kirándulásokkal, városnézéssel, egyebekkel.
Az eredmény kézenfekvő: bár ennyi idő alatt a baráti nemzet nem könnyű nyelvét elsajátítani legfeljebb erős alapszinten lehet, „sokan akarják folytatni a nyelvtanulást az egyetemi éveik alatt is, van, aki magyar, illetve lengyel szakra is jelentkezett egyetemre”.
„Ahogy a diákjaink hangsúlyozzák, angolul mindenki tud valamennyire,
de aki meg tud szólalni magyarul avagy lengyelül, azzal igazán meglepheti a barátait, egészen egyedi és menő is lehet ez a társaságban.
Vannak olyan lengyel diákjaink, akik azt mondták, hogy két év tanulás után úgy érzik, végre látják és értik a magyar nyelv logikáját, és úgy érzik, többet tudnak magyarul, mint például németül, amelyet sokkal több éve tanulnak az iskolában” – emeli ki Agnieszka Barátka.
Az igazgatóhelyettes kérdésünkre elismeri, van még teendő a lengyelek magyarságképét illetően; „az ukrajnai háború, a lengyelekétől eltérő magyar külpolitikai döntések, jelentős hatással bírtak és bírnak a lengyelek magyarokkal való hozzáállására, amely átszivárog a mindennapokba is. Ez az ellenszenv ilyen magas mértéke sajnos történelmi rekord.”
Ugyanakkor tévhit, hogy az idősebbek az ötvenhatos és egyéb berögződések miatt jobban ragaszkodnának a magyarokhoz, és a fiatalok vennék át a nyugatiakra jellemző kritikákat a magyarok kapcsán. Éppen fordítva: „a kutatások szerint a bizalom és a szimpátia csökkenése épp a legfiatalabb korosztályt érinti a legkevésbé:
a 18-49 évesek fele továbbra is szimpátiájával tünteti ki a magyarokat” – mondja Agnieszka Barátka,
aki szerint van miben reménykedni. „Az is kiderült a kutatásokból, hogy – bár a politikai ügyben erős a véleménykülönbség – a lengyelek és a magyarok osztoznak az olyan fontos alapértékek szeretetében, mint a hazafiasság, a szabadságszeretet, vagy közös történelmi hagyományaink. A magyarokkal kapcsolatos előfeltételezések vizsgálatából az is látszik, hogy az átlagos lengyel, még ha a magyar politikáról adott esetben lesújtó véleménye is van, szereti, és barátjának tartja a magyar embereket.”
Fotók: Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet; nyitókép: Mandiner archív