Lavrov komoly fenyegetést küldött a NATO-tagállamoknak

2023. június 20. 18:54

A NATO veszélyes játékot űz, ha globális dominanciára törekszik – véli az orosz diplomácia vezetője.

2023. június 20. 18:54
null

A NATO veszélyes és kilátástalan játékot űz azon törekvéseivel, hogy a világ minden térségében, így Eurázsiában is dominanciára törekedjék – jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Minszkben.

Az orosz diplomácia vezetője a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) külügyminiszteri találkozóját követően beszélt újságírókkal. Mint mondta: a NATO képviselőinek nyilatkozatai mindössze megerősítik az észak-atlanti szövetség globális törekvését és igényét arra, hogy meghatározzák a játszma szabályait minden régió számára.

Veszélyes játszma

Ez kontinensünk európai részét és Eurázsia keleti részét is érinti” – hangsúlyozta Lavrov, majd megemlítette azokat a provokációkat, amelyeket a NATO Kína viszonylatában tesz, ösztönözve olyan katonai blokkok létrehozását, mint az AUKUS  (Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által létrehozott védelmi partnerség), valamint a NATO infrastruktúrájának, jelenlétének ebbe a régióba való előmozdítását.

– tette hozzá.

Kiemelte: a NATO-nak el kell majd ismernie a valóságot, mégpedig a multipoláris világrendet, ahol nem lesznek semmilyen „parancsnokok”, sem pedig „legfőbb bírák”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO-val ellentétben az ODKB nem törekszik vezető szerepre Eurázsiában.

 

Nyitókép: Aleksey Nikolskyi / Sputnik / Sputnik via AFP

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hernadvolgyi
2023. június 21. 11:10
Szerencsénkre a mai orosz vezetés, elsősorban Putyin és Lavrov józan, megfontolt, óvatos politikusok, mert ha olyanok lennének mint anno Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev vagy éppen Koszigin volt, akkor már több mint egy évvel ezelőtt kitört volna a harmadik világháború. De ha az angolszászok és csatlósaik tovább provokálják az oroszokat, elfogyhat a legjózanabb politikusok türelme is, létük, biztonságuk végveszélye esetén nyugati nagyvárosok tűnhetnek el a Világ térképéről. Jobb ha mielőbb abbahagyják a pénz és fegyverek ömlesztését az ukrán harcmezőkre, mert küszöbön a két nagyhatalom az USA maga előtt tolt NATO és Oroszország és szövetségesei közötti összecsapás, ami egyben atomháborút jelent(het).
DigBick
2023. június 21. 09:25
A vén komcsi rinyál mert az orosz gazdaság jó formában van mint az új Lada. https://www.youtube.com/watch?v=AJ6jakhzN3k&t=25s Na meg nincs pénzt amit lopni, a katonaság elvisz mindent. Sőt lehet kell pótoljon is abból, amit már rég lopott és kamatoztat.
Gordon.
2023. június 21. 08:46
Lavrov hülyeségeket beszél, mint általában az orosz agresszió óta. A képlet egyszerű: "nehezményezi" az állítólagos nyugati dominanciát, helyette orosz dominanciát vizionál. "Mert megérdemlik". Pedig dehogy érdemlik meg, középkori birodalmi koncepcióban gondolkodnak, továbbá a nép (a sajátjuk is) csak egy elvont fogalom, ami cserélhető, feláldozható, regulázható és fel/kihasználható. Nekik holmi demokrácia olyasmi, mint egy meztelen csigának a télikabát. Ennek drukkolnak itt sokan. Hála a báncsákamagyart besulykolt politikai irányzatának.
kabajeva
2023. június 21. 08:30
A kurva anyját fenyegesse ez a szájszagú vén tömeggyilkos!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!