Az amerikai döntés is igazolhatja: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, de az EU nem hagyta
Látványos adatok mutatják a különbséget.
A politikus úgy tekint magára, mint egy „vászonra” a drag queen mesemondók védelméért folytatott harcban.
Stockholm baloldali alpolgármestere, Jan Jönsson egy szokatlan képet osztott meg magáról. A fotón a 45 éves politikus drag queennek öltözve, szőke, tupírozott hajjal, vörös rúzzsal, magassarkú cipőben és nyári ruhában pózol.
A férfi ezzel azt akarja kifejezni, hogy kiáll a drag queen felolvasóestek védelmében, amelyeket az utóbbi időben több támadás is ért a Svéd Demokraták részéről.
Azt tapasztaltam, hogy nagyon fájdalmas drag queennek lenni, mert fűzőt kell viselni, és csak a sminkelés két órát vett igénybe, és hat órán át nem tudtam enni, inni vagy WC-re menni!"
– fejezte ki együttérzését a Euronews-nak adott nyilatkozatában.
Mivel Jönsson korábban még soha nem öltözött transzvesztitának, Admira Thunderpussy-tól kapott szakmai segítséget, a Drag Race Sverige valóságshow első évadának győztesétől, amelyet idén tavasszal mutattak be a svéd televízióban.
„Azt látjuk, hogy az LMBTQ-személyek helyzete általánosságban, de kifejezetten a transzneműeké egyre rosszabb az országban” – mondta, és hozzátette, hogy a jobboldal kiemelten támadja a drag queen mesemondókat.
„A Svéd Demokraták részéről önkormányzati szinten is láttunk kísérleteket arra, hogy betiltsák ezeket a felolvasóesteket a közkönyvtárakban, főként Svédország déli részén, de északon is van ilyenre példa” – mondta szörnyülködve.
A stockholmi közkönyvtárakban először 2017-ben kezdtek el drag queen felolvasásokat tartani, és Jönsson szerint akkoriban „egyáltalán nem volt vita” ezekkel kapcsolatban.
Nyitókép: Twitter/Jan Jönsson