Felmentette a bíróság Matteo Salvinit
„A haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog” – jelentette ki az olasz politikus.
A túlélők közül őrizetbe vettek kilenc egyiptomi állampolgárt, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.
A görög hatóságok csütörtökön közölték: feladták a reményt, hogy további túlélőkre bukkanjanak az illegális bevándorlókat szállító halászhajó katasztrófájának helyszínén és feltételezik, hogy további ötszáz ember meghalt, közöttük számos gyermek.
A Görögország délnyugati partjától, a Peloponnészosz-félszigettől 92 kilométerre szerdán elsüllyedt hajó katasztrófájának száznégy túlélőjét csütörtökön és pénteken egy Athén közelében fekvő menekülttáborba szállítják. A túlélők közül huszonhatot kórházban ápolnak főként kihűlés miatt. A halottak Athénba szállítása szintén megkezdődött az ERT görög állami televízió szerint. Az eddig megtalált 78 holttestet DNS-minták alapján próbálják meg azonosítani. Csütörtökre virradó éjszaka folytatódtak a kutatások, de eredménytelenül.
A görög parti őrség szóvivője szerint a hajófenékben utazóknak esélyük sem volt a megmenekülésre.
A görög hatóságok feltételezése szerint a szerencsétlenségnek több mint 500 halálos áldozata van, az adatok a túlélők által elmondottakon és a parti őrség becslésein alapulnak. Egyes túlélők azt mondták, hogy több mint hétszázan utazhattak a hajón, és mintegy száz gyermek volt a rakodótérben. A halászhajó Líbiából tartott Olaszországba. A görög legfelsőbb bíróság vizsgálatot rendelt el az egész országot sokkoló szerencsétlenség ügyében. Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. „A túlélők közül őrizetbe vettek kilenc egyiptomi állampolgárt, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak” – jelentette az ANA görög hírügynökség.
(MTI)
Nyitókép: Ben Stansall / AFP