Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

„Azon az úton haladunk, amelyen az elnök kezdettől fogva dolgozott, hogy gyorsan megkapjuk a jelölt státuszt” – fogalmazott az ukrán külügyminiszter.

Június 21-22-én London adott otthont az Ukrajna helyreállításával kapcsolatos konferenciának, egy nemzetközi kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy forrásokat gyűjtsön a partnerektől Ukrajna újjáépítéséhez. Ennek során a Suspilne beszélt Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszterrel a háború utáni újjáépítésről, a partnerekkel folytatott kommunikációról, az új fegyverszállításokról és a szövetségesek támogatásáról Ukrajna NATO-hoz való csatlakozásának ügyében.
– mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Suspilne című lapnak adott interjúban. Kuleba elszólása azért is érdekes, mert Olaf Scholz német kancellár nemrég hosszú távú biztonsági garanciákat ígért Ukrajnának, de elutasította Kijev NATO-szövetséghez való csatlakozást.

„Azon az úton haladunk, amelyen az elnök kezdettől fogva dolgozott, hogy gyorsan megkapjuk a jelölt státuszt, majd a többéves folyamat helyett gyorsan átlépjünk a tagság tárgyalási szakaszába” – fogalmazott az ukrán külügyminiszter.
***
Nyitókép: Oleksandr Gimanov / AFP