Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

Az orosz elnöki szóvivő szerint Ukrajna „egyre kevésbé használja saját fegyvereit”.

Dmitrij Peszkov az RT arab kiadásának nyilatkozva arról, beszélt hogy „Ukrajna erősen militarizált volt, amikor a konfliktus elkezdődött”. Az orosz elnöki szóvivő hozzátette, ahogy Putyin elnök is elmondta a napokban, az egyik céljuk
– jelentette ki. Peszkov azt mondta, hogy Ukrajna „egyre kevésbé használja saját fegyvereit”, és szinte teljesen áttért az Egyesült Államok vezette NATO-szövetségesek által szállított fegyverek alkalmazására.

A szóvivő kijelentette, a Kijevnek nyújtott katonai segély a nyugati országokat „a konfliktus részesévé, az európai helyzetet pedig „feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá” teszi.
Mindez arra kényszeríti Oroszországot, hogy „határozottabb intézkedéseket tegyen a donbászi lakosság és az Oroszországi Föderáció biztonságának védelme érdekében” – mondta Peszkov.
***
Nyitókép: EPA/RUSSIAN DEFENCE MINISTRY PRESS SERVICE/HANDOUT