Milliókat költött egy fájdalmas lábhosszabbító műtétre, de nem bánta meg

2023. június 08. 06:45

Az amerikai férfi egészen Törökországig utazott a műtét kedvéért.

2023. június 08. 06:45
null

A 33 éves, 180 centiméter magas Brian Sanchez elmondása szerint mindig is tudta, hogy valami gond van a lábaival. Végül egyszer, amikor leült sokkal magasabb sógora mellé, rájött, hogy az alsó végtagjai aránytalanul rövidek a teste többi részéhez képest – írja a New York Post.

– állapította meg.

Ezért úgy döntött, hogy megműtteti a lábát. Így talált rá a törökországi Live Life Taller (éld az életet magasabban) nevű klinikára, ahol 100 ezer dollárért (35 millió forint) egy fájdalmas műtét során 18 centiméterrel hosszabbították meg a lábát.

„Tudom, hogy ez egy nagyon őrült dolog, rendkívül drága, időigényes, nehéz, fájdalmas és bizonyos szempontból még kockázatos is” – ismerte el, de hozzátette, a műtét óta sokkal elégedettebb magával. 

A törökországi klinikán egyébként már több mint 4400 ilyen műtétet elvégeztek, tehát nem Sanchez volt az első, aki ilyen drasztikus lépéshez folyamodott.

Nyitókép: gotmykneesdone/Instagram

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grrrgo
2023. június 08. 18:05
Akinek az egyik lába kisebb mint a másik, azoknál még meg is értem. (Ha jól emlékszem már régóta ismert terápia, csak nem szépészeti célokat szolgált még régen.)
Káder János
2023. június 08. 12:21
Micsoda feje vaN , TE URAMISTEN .... Buta , vidám exhibicionista sudribunkó a faszi .
Reszelő Aladár
2023. június 08. 11:56
Ha úgy nézzük, hízni-fogyni lehet magunktól, de magasabbak nem leszünk. De ezek szerint erre is van megoldás, csak egy kicsit lepukkantabb panellakás árát kell rákölteni. Mondjuk a technika érdekelne, hogy hogyan csinálják. Betoldanak a csontba az odáig rendeben van. Tételezzük fel, hogy a szilárdság is megmarad (ha 200kg-val guggol akkor is?). Akkor már csak az izmokat kell így megnyújtani, netán levágni és a szalagba betoldani (szakítószilárdság?). Ha ez is megvan, akkor már csak a bőrrel és más kötőszövetekkel van feladat, meg az erekkel, idegekkel. Sima liba, a vágásig nekem is menne.
Gyugyesz
2023. június 08. 10:35
Nem tudok másként elképzelni egy ilyen műtétet, csak úgy, hogy kicserélik a pácienst egy 18 centivel magasabb emberre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!