2208 évre ítélték a coloradói melegbárban lövöldöző nembináris férfit

2023. június 27. 07:24

A férfi tavaly ősszel öt emberrel végzett.

2023. június 27. 07:24
null

Tényleges életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság hétfőn a Colorado Springs-i lövöldözőt, aki tavaly ősszel öt embert ölt meg egy LMBTQ-szórakozóhelyen a Colorado állambeli nagyvárosban.

 Anderson Lee Aldrich a bírósági meghallgatáson bűnösnek mondta magát 5 rendbeli gyilkosságban, valamint 46 rendbeli gyilkossági kísérletben, és kijelentette, hogy nem vitatja a gyűlölet-bűncselekmény, valamint egyéb törvénysértések vádját. A vallomással lezárult az ügy, nem kerül bírósági tárgyalási szakaszba. Aldrich a bíróság előtt nem fedte fel tettének indítékát és nem élt a nyilatkozat jogával az ítélethirdetéskor.

Védőügyvédje azt mondta, hogy ügyfele – aki saját magát nembináris nemi identitásúnak, vagyis az LMBTQ-közösséghez tartozónak vallja – sajnálja a történteket.

Az ügyész a meghallgatáson ugyanakkor azt mondta, hogy a megbánást tanúsító nyilatkozatok önérdekből születtek, és kétségbe vonta azt is, hogy Aldrich valóban nembináris lenne, szerinte a vádlott ezzel csak az ügy megítélésén akart enyhíteni. A vádirat eredetileg 300 vádpontot tartalmazott, és az ítélethirdetés után az ügyész rámutatott, hogy a büntetés a második leghosszabb börtönbüntetés az állam történetében. Aldrich öt életfogytiglan mellé még 2208 évnyi börtönbüntetést kapott a gyilkossági kísérletekért.

Anderson Lee Aldrich tavaly novemberben a Colorado állambeli Colorado Springsben a szexuális kisebbséghez tartozók által látogatott éjszakai szórakozóhelyen lőfegyverből nyitott tüzet válogatás nélkül az ott tartózkodókra, akik közül öt ember meghalt, 46-an megsebesültek. Egy évvel korábban, 2021-ben már bíróság elé állították, amikor nagyszüleit fenyegette, azt állította, hogy ő lesz a „következő tömeggyilkos”, miközben több fegyvert és hozzá való felszerelést halmozott fel. Akkor az ellene felhozott vádakat ejtették.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bobik
2023. június 27. 16:21
Akinek a nemi identitása a létezésének a legfőbb attribútuma, az egy ösztönlény. Nem több egy állatnál. Ha az egyik megöli a másikat, hát ez van...
survivor
2023. június 27. 15:27
Summa: az USA-ban csak Ti lapokkal megerősített kevlar mellényben szabad kimenni a sarki boltba , ha egy L. tejet, vagy 5 zsömlét akarsz venni..
survivor
2023. június 27. 15:22
Amúgy a buzibárban a buzik lövöldöznek, nem az apácák. A nagy számok törvénye. Ahhoz, hogy ott konfliktusba keveredj, ott kell lenned.
letsgobrandon
2023. június 27. 12:00
én visszaengedném az amcsi társadalomba... végülis nem történt semmi baj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!