Erdoğan, a kiegyensúlyozó
A napokban Erdoğan interjút adott a CNN-nek, amelyben az újabb megmérettetésére készülő elnök ismét a nemzetközi politika nagy közvetítőjeként lépett fel. Arról beszélt: Törökország különleges és egyre szorosabb kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, annak ellenére, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik Ankarára, hogy segítsen megerősíteni a Moszkva elleni nyugati szankciókat. „Nem vagyunk azon a ponton, hogy szankciókat vezessünk be Oroszországgal szemben, ahogyan a Nyugat tette. Nem kötnek minket a Nyugat szankciói – mondta Erdoğan a CNN-nek. – Erős állam vagyunk, és jó kapcsolatunk van Oroszországgal.”
A török elnök szerint a Nyugatnak inkább az ő példáját kellene követnie. „A Nyugat megközelítése nem valami kiegyensúlyozott – mondta a CNN-nek. – Sokkal szerencsésebb lenne a kiegyensúlyozott megközelítés egy olyan országgal szemben, mint Oroszország.”
Riválisáról, Kılıçdaroğluról Erdoğan azt állította, hogy megpróbálja Törökországot leválasztani Oroszországról.
A török emberek vasárnap választani fognak: ugyan inkább Erdoğannak áll a zászló, de biztos, hogy milliók fognak sokáig gondolkodni, kire is húzzák be végül a sorsdöntő X-et a nagy befolyású, Európa és Ázsia határvidékét őrző középhatalomban.