Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Nyolcezer méter felett az oxigén sűrűsége kevesebb az egyharmada a normálisnak, ehhez már nem lehet hozzászokni” – fogalmaz Varga Csaba magyar rekorder hegymászó.

Megszólalt Suhajda Szilárd expedíciójáról Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki magyar rekorderként már öt nyolcezres hegycsúcsra is feljutott. Az alpinista a legutóbbi két Himalája-expedíciója során nem járt sikerrel. 2021-ben a Mount Everestről tért vissza a nélkül, hogy egyáltalán megkísérelte volna a csúcstámadást, tavaly pedig kétszer is visszafordult a Kancsendzöngáról – írja a Magyar Nemzet.
„Megértem Szilárdot. Jó erőben érezte magát, s noha lassabban a tervezettnél, de biztosan haladt felfelé. Megértem őt, ott volt a csúcs közelében, úgy mondanám, a csúcs bűvöletében, ahonnan nagyon nehéz visszafordulni. Én sem az Everesten, sem a Kancsendzöngán nem jutottam eddig.

– válaszolt a Magyar Nemzet kérdésre Varga Csaba. Hozzátette: „nyilván az is megfordult a fejében, mekkora ráfordítással járt, hogy odáig eljutott, s csak egészen kevés választotta el attól a sikertől, ami megváltoztatná az életét. Az ember az adott helyzetben valószínűleg nem hoz végleges döntést. Úgy gondolkodik, hogy na még egy kicsit, még néhány lépés, s ha az megy, akkor majd ismét átgondolja. Ám valószínűleg egyszer csak annyira kimerült, hogy már nem tudott haladni sem fölfelé, sem lefelé” – fogalmazott a hegymászó.
„Nyolcezer méter felett az oxigén sűrűsége kevesebb az egyharmada a normálisnak, ehhez már nem lehet hozzászokni, ezt csak rövid ideig lehet elviselni.
– jegyezte meg a nagyváradi hegymászó. Mint a lap írja, Varga sem akar hiú ábrándokat kelteni, pontosan tudja, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebb az esély arra, hogy Suhajda Szilárd élve kerüljön le a hegyről. „Mindenképpen lehozzák a hegyről. Bízzunk benne, hogy életben lesz, amikor rátalálnak, s oxigénpalackkal, injekcióval tudnak javítani az állapotán” – fogalmazott az alpinista.
Nyitókép: Facebook