Helyhatósági választások jönnek az EU soros elnökségét júliusban átvevő Spanyolországban vasárnap. Enyhén javuló gazdasági mutatók és identitáspolitikai összecsapások között arról kell dönteniük a spanyoloknak, hogy küldenek-e egy erős jelzést a legtöbb régióban és nagyvárosban hatalomban lévő, ugyanakkor korrupciós és kokainbotrányokba keveredő szocialista pártnak.
Nyitóképen: Isabel Díaz Ayuso, a madridi régió néppárti vezetője
Írta: Görög Álmos
A 2023-as évben a Brexit utáni Európai Unió két meghatározó tagállamában is jelentőségében nem elhanyagolható parlamenti megmérettetésre kerül sor: Lengyelországban várhatóan ősszel, Spanyolországban pedig decemberben választanak új kormányt a szavazók. Mindkét helyen kiélezett küzdelem várható, ráadásul a mediterrán országban helyhatósági választásokat is tartanak a hétvégén, május 28-án.
Ahhoz, hogy a főpróbának is tekinthető májusi választások eredményéből messzemenő következtetéseket vonhassunk majd le, tisztában kell lenni a spanyol állam felépítésével, illetve a pártrendszer jelenlegi állapotával. Ez nem könnyű feladat, tekintve, hogy
Spanyolország közigazgatása háromszintű: az állam a Franco-rendszer bukása után 17 autonóm közösségre (talán a legismertebbek: Katalónia, Andalúzia, Baszkföld és Galícia), 50 tartományra és több mint 8000 helyi községre tagolódik. Most vasárnap a 17-ből 13 autonóm közösségben, a legtöbb tartományban és nagyvárosban, valamint a községekben lesznek választások.
Az autonóm közösségek mindegyike saját törvényhozással, törvényekkel és nagyfokú autonómiával rendelkezik. A két afrikai város, Ceuta és Melilla autonóm városnak és közösségnek is minősül egyben.
Ahogy jelenleg országosan, úgy az autonóm közösségekben is koalíciók vannak hatalmon – vagy formálisan, vagy külső párttámogatással –, ugyanis általában egyik politikai erő sem képes egyedül többséget szerezni. Ezek a koalíciók rendszerint a helyi regionális pártokból – ilyen például Baszkföldön a baszk nacionalista PNV, vagy Katalóniában a Katalán Republikánus Baloldal – és valamelyik országos nagy pártból alakultak.
Országos szintű pártból nem sok van, ötöt sorolhatunk ide a 47 milliós országban: a két nagy történelmi pártot, amelyek közül jelenleg az 1879-es alapítású Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezeti az országot, valamint a kilencvenes években és 2011-2018 között hatalmon lévő Néppártot (Partido Popular-PP).
Rajtuk kívül három, az ezredforduló után alapított párt működik országosan: a 2006-ban Katalóniából induló, de katalán függetlenség-ellenes kozmopolita-liberális Ciudadanos (Polgárok), a 2014-ben Pablo Iglesias politológus által gründolt szélsőbaloldali Podemos, valamint a Néppártból 2013-ban kiszakadó, jobboldali Vox.
A kisebbek közül egyelőre csak a Podemos vesztette el kormányzati ártatlanságát, hiszen 2019-ben hivatalosan is kormánykoalícióra lépett a szociáldemokratákkal. Igaz – nyugtathatják magukat – cserébe
Ők adják ugyanis az esélyegyenlőségi minisztert, Irene Monterót, akinek nevéhez olyan törvénycsomagok fűződnek, mint az idén februárban elfogadott transztörvény, illetve abortusztörvény.
Erről is véleményt mondhatnak majd május végén az Európán belül még mindig inkább a vallásosabb társadalmak közé tartozó spanyolok, de – mint azt a VOX-közeli Fundación Disenso tanulmányi vezetője, Eduardo Fernandez Luiña nyilatkozta lapunknak – a helyhatósági választásokon kevésbé érvényesülnek az országos dinamikák, sokkal inkább a pártok helyi vezetőiről alkotnak véleményt az emberek. Az ideológiai megfontolások az autonóm közösségi választásokon jöhetnek szóba a szavazók többségénél, mondja Luiña.
Így sok következtetést nem vonhatunk le az országos közvélemény-kutatási adatokból, melyek május elején stabil néppárti vezetést (31 százalék) jeleztek, valamint a történelmi csúcsától (18-20 százalék) elmaradó, 14 százalékon álló VOX-ot mértek. A két jobboldali párt közé ékelődik be a nagyobbik kormányzó párt, a PSOE, amely jelenleg 24 százalékon áll.
Kérdéses, hogy mennyire rázza meg a legtöbb nagyvárosban – kivéve Madridot, ahol néppárti a polgármester – jelenleg hatalmon lévő a szocialistákat a február-márciusban kitört botrány. Március elején látott napvilágot, hogy
törvénytelenül európai uniós forrásokhoz jussanak, illetve, hogy elkerüljék a koronavírus-járvány alatt a hatósági ellenőrzéseket. Az ügy egyik főszereplője a szocialisták Kanári-szigeteki parlamenti képviselője, Juan Bernardo Fuentes, becenevén Tito Berni.
A gyanú alapján az üzletemberek – a baloldali politikusoknak szánt – 61 ezer euró kenőpénzt adtak át a spanyol csendőrség vezetőjének, aki azt otthonában, cipősdobozokban rejtegette. Ezen felül kokainos bulikat szerveztek négycsillagos hotelekben olyan luxusprostituáltak társaságában, akiket a képviselők katalógusokból választottak ki maguknak.
Az orgiákról, legalábbis azok kokainfogyasztásos részéről fényképek is nyilvánosságra kerültek.
A három hónapja kitört botránynak lehet hatása a választásokra, mondja Luiña, azonban – ahogy ez Magyarországon is megtörtént már egy-két esetben – pont nem a botrány kitörésének helyén, a Kanári-szigeteken üthet ez vissza a baloldalnak, hanem az olyan frontvárosokban mint Sevilla vagy Valencia.
A Fidesz politikáját is támogató VOX országosan most éppen visszaesésben van, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem tud majd javítani helyhatósági eredményein az előző választásokhoz képest.
Akkor ugyanis hat autonóm közösségben egyáltalán nem tudtak mandátumot szerezni, további tízben pedig ellenzéki szerepre kényszerültek. Két közösségben, Madridban és Murciában kívülről támogatták a néppárti vezetést, Kasztília és Leónban pedig egyenesen koalícióra is léptek egykori anyapártjukkal a 2022. áprilisi választások után. (Az anyapárt és a kiszakadottak együttműködése 2023 márciusáig bírta, ekkor a VOX távozott a koalícióból.)
A fenti három régió nevezhető tehát valamennyire VOX-fellegvárnak, ebben a ciklusban csatlakozott hozzájuk Valencia és Kantábria is. A felmérések szerint ezekben a régiókban
a választások után.
Szintén a VOX relatíve jó szereplését vetíti előre az is, hogy a számukra legnehezebb terepeken nem most lesz választás: a legnagyobb saját identitással is rendelkező – és ezért alapvetően a kasztíliai központú, egységes spanyol államban hívő VOX-ot nem szívlelő – régiókban, Baszkföldön, Katalóniában és Galíciában 2024-ben és 2025-ben lesz a következő megmérettetés.
A nagyobb téttel bíró országgyűlési választásra azonban csak majd év végén kerül sor. Bár decemberig sok víz lefolyik még a Guadalquiviren, de az már most körvonalazódik, hogy nem valószínű, hogy egy párt szerzi meg a kormánytöbbséget. Innen két kérdés adódik: ki lesz pole pozícióban és ki tud maga mögé koalíciót szervezni. Az első kérdésre a válasz, hogy jelenleg a Néppárt van nyeregben, de a szocialisták zárhatják az ollót, és ehhez számos eszközük is van: ők vannak kormányon, így ők rendelkeznek az erőforrások felett.
Emellett az ország gazdasága a nehéz évek után kifelé tart a gödörből, ebben az évben
és EU-ban a legalacsonyabb szinten marad az infláció is. Ezzel összefüggésben Pedro Sánchez kormánya számíthat az EU támogatására is – júliustól Spanyolország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, ez szintén segítheti a Sánchez-kampányt –, ráadásul több potenciális koalíciós partnerrel rendelkezik, mint a két jobboldali párt, mivel a spanyol baloldal egyáltalán nem riad vissza a katalán és baszk pártokkal kötött alkuktól sem.
Ha a VOX pedig úgy megerősödne, hogy csak nagykoalícióval lehetne megkerülni– a PP és a PSOE közös kormányzására egyébként még nem volt példa az ország történetében – adott esetben ez a megoldás is szóba jöhet, mivel a mainstream spanyol és európai médiában „szélsőségesnek” elkönyvelt párt kormányzati részvétele problémákat okozhat az Unióval való viszonyban – amelynek zavartalansága az ország első számú érdeke.
Minden azon múlik tehát, hogy merre orientálódik a választók közel egyharmadát maga mögött tudó PP, amely nevéhez híven igazi gyűjtőpárt:
A párt elnöke, a galíciai Alberto Núñez Feijóo az előbbi csoportba tartozik, a menedzsment jobban foglalkoztatja, mint az ideológiai különbségek, így vele nagyobb az esélye egy esetleges nagykoalíciónak is. Más kérdés, hogy Luiña szerint ebben az esetben akár milliós nagyságrendű lehet a Néppártot elhagyó szavazók száma.
A VOX pedig így elég „egyszerű” helyzetben van: annyit tehet, hogy megpróbál minél jobban megerősödni, és ezzel megkerülhetetlenné válni a következő fél évben.
A spanyol főváros nem csak hatalmas parkjairól, a királyi palotáról vagy focicsapatairól, hanem arról is híres, hogy
José Luis Martínez-Almeida. Emellett a 6,6 milliós Madrid autonóm közösséget is egy néppárti, Isabel Díaz Ayuso vezeti.
Ayuso a PP jobbszárnyához tartozik, és igazi „political animalként” jellemzik ismerői, aki rendkívül jól érti, hogyan működik a dél-európai politika, és akinek minden esélye megvan a győzelemre most vasárnap is. Azonban a két politikus madridi népszerűségének hátulütői is vannak: a „madrileñókat” nem nagyon szívlelik a fővároson kívül, így hosszú távon nincs sok esélyük arra, hogy átvegyék a Néppárt vezetését.
A spanyolok a kampányolást sem sietik el. Törvényben van rögzítve, hogy a hivatalos kampányra 15 nap áll rendelkezésre. Ennek megfelelően május 12-én kerültek ki az utcákra az első plakátok, és jelentek meg az első standok. Természetesen azonban a kampány nem hivatalos része már korábban elkezdődött, abból azonban a politika iránt nem érdeklődő utca embere nem sokat érzékelt.
Maga a helyhatósági választások mindhárom szinten – regionális, tartományi és községi – ugyanazon rendszer, a D’-Hondt rendszer szerint zajlanak.
Spanyolország a gyarmati múltja miatt speciális helyzetben van. A hispán világgal természetes módon a 21. században is nagyon szoros kapcsolatban van, ami olyan kölcsönös egyezmények formájában is megnyilvánul, melyek lehetővé teszik a Spanyolországban élő nem spanyol állampolgárok részére a községi választásokon való részvételt. Ilyen egyezmény van hatályban például Bolíviával, a Zöld-foki-szigetekkel, Chilével, Kolumbiával, Ecuadorral, Peruval, de meglepő módon Izlanddal, Új-Zélanddal, az Egyesült Királysággal és Norvégiával is.
A külföldiek választójogához tartózkodási engedély, legalább 5 éves (britek esetében 3 éves) életvitelszerű spanyolországi tartózkodás, és a választói névjegyzékbe való feliratkozás szükséges.
A dél-amerikaiak és britek tehát ha nem is három, de egy szavazólapot kapni fognak – amennyiben megfelelnek a fenti feltételeknek –, hogy május 28-án kiválasszák településük vezetőjét.
Nyitófotó: Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP
„Európa a palesztin háború óta immár nem az a biztonságos célpont a zsidó turisták számára, mint sokáig volt” – írja a lap, az okokat azonban nem említi.
A német válogatottat kifütyülte a saját közönsége, de így is sikerült javítania a szlovákok elleni vereség után.
Nem egyszerűen kormányváltásra készülünk, hanem a rendszerváltást várjuk.
Dálnoki Áronból egyre több embernek van elege a párton belül.
Arról hadovált, hogy a magyaroknak intellektuálisan fel kell nőniük Magyar Péterhez.
Létezik-e még a polgári Magyarország? Mit gondol a digitális honfoglalásról? Sikerül-e megreformálni az Európai Uniót? Interjú a volt kancelláriaminiszterrel.
Beverwijk és Heemskerk mind az öt iskoláját bezárták a nyugalom helyreállítása érdekében.
A lángok a 9-es busz motorterében csaptak fel, a Jászai Mari térnél.
