Lockheed Martin nem jelentette több mint 900 ezer pótalkatrész „eltűnését”.
A hivatal az alkatrészveszteségekért részben azt okolta, hogy a Pentagon nem felügyelte megfelelően a minisztérium és az alvállalkozók által kezelt alkatrészeket. A minisztérium tisztviselői és a vállalatok nem jutottak megállapodásra arról, hogy az alkatrészeket a kormány által biztosított tulajdonként kell-e kategorizálni, ez pedig akadályozza a készletek megfelelő nyomon követését.
A GAO jelentése újabb fekete folt az 1,7 ezermillárd dollárba kerülő F-35 programban, amelyet már korábban is számos probléma sújtott, legutóbb tavaly márciusban világszerte vissza kellett hívni a gépeket egy műszaki hiba miatt. Ráadásul egy vizsgálat nemrég azt is kiderítette, hogy
az amerikai F-35-ös flottának csak mintegy 30 százaléka van „teljesen bevethető” állapotban
állapotbanegy adott napon.