Volt kijevi nagykövet: Még nem merítettünk ki minden lehetőséget egy Orbán-Zelenszkij találkozó összehozására

2023. május 20. 08:47

Íjgyártó István szerint ez nagyot dobhatna a magyar-ukrán kapcsolatokon.

2023. május 20. 08:47
null

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Íjgyártó István, korábbi kijevi nagykövet, akinek 2022-ben járt le a megbízatása. Elmondta: sok helyen járt Ukrajnában, de soha semmilyen magyarellenességet nem tapasztalt.

Hasonlóképpen nyilatkozott a revízióról is, Íjgyártó szerint ezek mesterségesen generáltak, véleménye szerint „abból a logikából táplálkoznak, hogy a Krím is elszakadt Ukrajnától, innentől kezdve pedig a kisebbségek által lakott területek potenciális veszélyforrások”.  

– szögezte le. 

Az Orbán-Zelenszkij találkozó 

A lap kérdésére válaszolva a volt nagykövet elmondta:az elmúlt harminc évben számos olyan kommunikációs csatorna épült ki a Magyarország és Ukrajna között, amelyek az utóbbi években felmerülő problémákon segíthettek volna. Példaként említette azt, hogy 1989 óta létezik egy kisebbségi vegyes bizottság, amelyet azonban mindmáig nem sikerült összehívni, és „mondhatom, nem a magyar fél hibájából”.

Íjgyártó azt is elmondta, hogy a gazdasági vegyes bizottság közös ülését az ukrán fél az utolsó pillanatban mondta le.

Még akkor is, ha egy ilyen találkozó persze kétségtelenül nagy lökést adhatna a kapcsolatoknak” – fogalmazott.

Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik