Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök átadta a miniszterelnöki megbízást Ódor Lajosnak, aki hétfőtől a szakértői kormányt vezeti.

Ódor Lajos megkapta kormányfői megbízását a szlovák köztársasági elnöktől. A magyar nemzetiségű közgazdász a szlovák nemzeti bank alelnöke volt eddig.
Čaputová államfő az új kormány kinevezését követő beszédében arról beszélt, a hivatalnokkormánynak az egyik legfontosabb feladata az uniós helyreállítási alap forrásainak lehívása. További kiemelt feladatként említette az infláció elleni küzdelmet – írja a felvidéki Új Szó.

Ódor megköszönte a bizalmat.
„Mindent megteszünk, hogy az országot a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére előre mozdítsuk”
– jelentette ki arra utalva, hogy az előre hozott parlamenti választásig fogják irányítani Szlovákiát.
A kabinetben Ódoron túl két magyar miniszter is ül majd: a beruházásokért, regionális fejlesztésért és informatikáért felelős miniszter Balík Péter, míg a pénzügyminiszter Horváth Mihály lesz.
Ódor Lajosról írt portrénkat itt olvashatják.
Nyitókép: felvételrészlet az eseményről