Megtiltották Zelenszkijnek, hogy beszédet mondjon az Eurovízión

2023. május 12. 09:19

A versenyt szervező szövetség kijelentette: „a dalfesztivál egyik sarokköve az esemény politikamentes jellege”.

2023. május 12. 09:19
null

Volodimir Zelenszkijt megakadályozták abban, hogy megszólaljon az Eurovízió döntőjében – írja a SkyNews. A versenyt rendező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége közölte, hogy nem tudnak eleget tenni az ukrán elnök azon kérésének, hogy beszédet mondhasson a zenei eseményen,

mert az „szabályellenes” lenne

– számolt be a portál.

„A verseny egyik sarokköve az esemény politikamentes jellege”

„Az Eurovíziós Dalfesztivál egy nemzetközi szórakoztató műsor, amelyet szigorú szabályok és elvek szabályoznak, amelyeket az indítása óta kialakítottak” – áll a szövetség közleményében.

„Ezek részeként a verseny egyik sarokköve az esemény politikamentes jellege. (...) Ez az elv tiltja, hogy a verseny részeként

– hívták fel a figyelmet.

A döntőben fellép a tavalyi győztes is

Az EBU azt is megjegyezte, hogy 11 ukrán művész, köztük a tavalyi győztes Kalush zenekar is fellép, és 37 helyszínt is bemutatnak Ukrajna minden tájáról.

A döntőbe Lengyelország, Ausztrália és Ciprus jutott be. Mint ismert, a versenyt idén Ukrajna nevében a BBC-vel közösen rendezik meg az Egyesült Királyságban – ismertette a lap.

Nyitókép: STR / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2023. május 12. 16:00
csak a sportszeruseg neveben mert tudjak hogy megnyerne! :) mondja el dalban! Kislany a zongoranal esetleg szaz dollarnak otven a fele de mar az is eltunt
hátakkor
2023. május 12. 14:56
Zselé milyen LMBTQSZ műsorral készült vajon??
kukasmacska
2023. május 12. 14:52
Ezernyi más helye és lehetősége van és volt Z-nek, hogy elmondja a már 1000x hallott mondókáját. Ott és akkor nem fogja, na bumm.
letsgobrandon
2023. május 12. 12:50
a tököm se kíváncsi erre a zsidótörpe pojácára... ... kibaszott ripacs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!