Magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának!

2023. május 07. 17:47

Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány miniszterelnöke Zuzana Caputová döntése értelmében.

2023. május 07. 17:47
null

A ma7.sk számolt be arról, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök bejelentette, hivatalnokkormányt bíz meg az ország irányításával. 

A lap megjegyezte, hogy mivel erre a lehetőségre fel volt készülve, a tervezett miniszterek neve már tisztázott a szlovák államfő számára. Vasárnapi beszédében pedig már megerősítette,

Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány miniszterelnöke, a többiek nevét a napokban jelenti be.

A hivatalnokkormányan liberális és konzervatív szakértők egyaránt helyet kapnak majd

„A szakemberekből álló kormány követni fogja a társadalom ideológiai szerkezetét, liberális és konzervatív szakértők egyaránt részét képezik majd. Az új kormánynak a május 15-tel kezdődő héten nyújthatja át a megbízást” – idézte a köztársasági elnököt a ma7.sk.

– mondta az elnök. Kiemelte, csaknem fél év van hátra az előrehozott országgyűlési választások után létrejövő kormány kinevezéséig. Szerinte ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a hivatalos kormány stabilizálja a helyzetet – írta a lap.

Ódor Lajos 1976. július 2-án született Komáromban. Évek óta szlovákiai egyik legelismertebb közgazdásza, számos tanácsadói és szakmai feladatot látott el. Társalapítója a Pénzügypolitikai Intézetnek, a Költségvetési Felelősség Tanácsának és a Szlovák Pénzügyminisztérium Pénzérték Osztályának. Aktívan részt vett több fontos szlovákiai gazdasági és politikai döntés meghozatalában monetáris és fiskális területen. Több reformkoncepció társszerzője, köztük az euró bevezetési stratégiája, az adó- és nyugdíjrendszer változásai, a költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvénynek. Tudományos tevékenysége mellett már több népszerű ismeretterjesztő könyv szerzője, legutóbbi tavaly jelent meg, Gyorstalpaló a zsenialitásról címmel, szlovák nyelven.
Mint 2023. május 7-én kiderült, a Szlovákiát az előrehozott választásokig vezető hivatalnokkormány miniszterelnöke lesz.

, számos tanácsadói és szakmai feladatot látott el. Társalapítója a Pénzügypolitikai Intézetnek, a Költségvetési Felelősség Tanácsának és a Szlovák Pénzügyminisztérium Pénzérték Osztályának. Aktívan részt vett több fontos szlovákiai gazdasági és politikai döntés meghozatalában monetáris és fiskális területen. Több reformkoncepció társszerzője, köztük az euró bevezetési stratégiája, az adó- és nyugdíjrendszer változásai, a költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvénynek. Tudományos tevékenysége mellett már több népszerű ismeretterjesztő könyv szerzője, legutóbbi tavaly jelent meg, címmel, szlovák nyelven. Mint 2023. május 7-én kiderült, a Szlovákiát az előrehozott választásokig vezető hivatalnokkormány miniszterelnöke lesz.

Nyitókép: Wikipédia 

 

Szlovákia leendő miniszterelnökével lapunk 2020-ban készített interjút, ami ezen a linken érhető el.

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik