Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Ukrajna első embere ismét keményen kárhoztatta Oroszországot.

Bucsa felszabadításának egyéves évfordulójára az ukrán városba látogatott a horvát, a szlovák és a szlovén miniszterelnök, valamint a moldáv elnök – írta meg az Euronews . A lap tájékoztatása szerint az állami vezetők Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen ellátogattak a Szent András templomba, ahol a tömegsírokat megtalálták az ukrán hatóságok.
Az ukrán elnök ezt követően kitüntetéseket adott át a bucsai hősöknek, később beszédet is tartott.

„Minden orosz gyilkos igazságos ítéletet fog kapni.
Száz százalékban. Ezt biztosítani fogjuk. Meg fogjuk találni a formátumokat, meg fogjuk találni az eszközöket” – mondta Zelenszkij pénteken késő este az ukrán állampolgárokhoz intézett videóbeszédében.
„Egy év telt el a nap óta, amikor az orosz megszállókat kiűztük Bucsából. A városból, melyről korábban még senki sem hallott a világon. A városból, melyet már sosem fog elfelejteni a nemzetközi közvélemény” – közölte Zelenszkij. „Ami Bucsában történt, azt az orosz hadsereg mindenhol megteszi” – zárta gondolatait az ukrán elnök.
Az eseményen Eduard Heger szlovák miniszterelnök is felszólalt. A politikus Ukrajna uniós tagságát is szóba hozta az eseményen. „A szabadságot sosem vehetjük adottnak. Ezen a helyszínen akarom megköszönni azoknak az áldozatait, akik Ukrajna szabadságáért harcolnak.
Az Önök országa megérdemli, hogy szabad és demokratikus legyen
– hangsúlyozta. „Ahogyan eddig is, úgy a jövőben is számíthatnak a teljes támogatásunkra. Ukrajna Európához tartozik, emiatt az Európai Unióban van a helye. Segíteni fogunk Önöknek, hogy a lehető leggyorsabban a közösség részévé válhassanak” – mondta Heger.
***
***
Nyitókép: MTI / AP / Ukrán elnöki sajtóhivatal