Kína elnöke Putyinnak: Most valami olyan jön, amit 100 éve nem látott a világ (VIDEÓ)

2023. április 01. 21:38

Sejtelmes búcsút vett egymástól a két nagyhatalom vezetője.

2023. április 01. 21:38
null

Hszi Csin-ping kínai elnök azt mondta Vlagyimir Putyinnak, hogy 100 éve nem látott változás következik, amikor háromnapos moszkvai tárgyalásokat követően kezet fogott és elbúcsúzott orosz kollégájától.

Az orosz elnök erre azt válaszolta: „Egyetértek”, mire Hszi annyit  mondott: „Vigyázzon magára, kedves barátom, kérem” – iratozta le a Telegraph a búcsú pillanatairól készült videót.

Érdekesség, hogy a kínai elnök látogatása során alig tett említést az ukrajnai konfliktusról, azon túlmenően, hogy

A kínai elnökkel folytatott megbeszélések után Putyin azt mondta, hogy a kínai javaslatokat fel lehetne használni egy ukrajnai békerendezés alapjául, de a Nyugat és Kijev még nem áll készen – idézte a lap.

Putyint a nyugati elszigetelési kísérletek ellenére egy erős szövetséges támogatja

Mint ismert, Hszi Csin-ping néhány nappal azután látogatott Moszkvába, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnökkel vádolta meg Putyint. Hszi vizitje ugyanakkor lehetővé tette számára, hogy megmutassa, a nyugati elszigetelési kísérletek ellenére egy erős szövetséges támogatja őt – hívta fel a figyelmet a Telegraph.

Az említett felvételt alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

***

***

 

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Xplorator
2023. április 02. 17:53
Köszönöm, megnézem.
Odone Ricci
2023. április 02. 16:12
2O23. ápr. 4-én Macron elnök és Ursula Xi-hez utazik. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Békekötésre serkentik Xi-t Pu- val, avagy csupán üzleti érdekekből utaznak Kinába együtt ? Németország fúj a magyar kormányra a kinai nyitás miatt, holott náluk Drezdában már működik a kétezer embernek munkátadó kinai Akkumulátorgyár. A spanyolok is építik... Minden tagország a saját pecsenyéjét sütögeti, de politikusai nem fedik fel terveiket, hanem üres moralista szövegeket olvasnak fel az EU-P-ben.
komment2010
2023. április 02. 10:33
Azért csak óvatosan egy új világrend éltetésével! A "nyugati" világrendnek is rengeteg a hibája, ez tény. De jelenleg mi is ide tartozunk. Azaz ha bukik: mi is vele együtt. Tegyük fel, hogy olyan összeomlás lesz, mint amikor a keleti blokk letérdelt. A magyar export közel 90 %-a jelenleg Európába (nyugatra) irányul. Mekkora lenne a magyar GDP a nettó export nélkül? Egy összeomlás után hová exportálnánk? A BRICKS országoknál máról holnapra egy esetleges nyugati összeomlás után nem lesz hirtelen akkora vásárlóerő (és így importigény), hogy azonnal megoldja ezt a problémát. Ezek több éves, vagy több tíz éves folyamatok. Emlékszik valaki még a KGST összeomlására és az azt követő magyar helyzetre? Ezt szeretnénk újra átélni? Összeomlás esetén Kína a nyugat felé fennálló kereskedelmi többletét kinek fogja eladni? Lesz-e máshol akkora fizetőképes kereslet, ami pótolná ezt a kiesést? Egy új világrend esetén Kína, Oroszország, vagy India dominanciája minőségi csere lenne? Szerintem csak annyi történne, hogy Washington és Brüsszel helyett Peking és Moszkva diktálna. Mennyivel jobb a mostaninál egy olyan kínai berendezkedés, ahol átnevelő táborok vannak és az állampolgárokat pontozzák a hatalomhoz való lojalitásuk szerint? Vagy egy olyan orosz, ahol a hatalomnak nem tetsző személyek furcsa balesetekben, vagy olyan merényletekben halnak meg, amiknek "véletlenül" soha nincs felelőse. Vagy ahol egy gyerekrajz alapján feljelent a tanár és két évet kapsz, mert nem értesz egyet a háborúnak nem nevezhető "különleges katonai műveletekkel", a gyereked meg mehet állami gondozásba. Szóval szerintem ne éltessük a káoszt. És mielőtt mindenki a torkomnak ugrik: nem azt írtam, hogy a "nyugat" tökéletes és fogadjuk el úgy, ahogy van. Csupán azt írtam, hogy az alternatívákat sem látom rózsásabbnak.
istvanpeter
2023. április 02. 10:32
Hát, az teljesen nyilvánvaló, hogy a háttérhatalom totális világuralma előtt Kína még komolyabb akadályt képez, mint Oroszország és ha összefognak a világmaffia nem lesz képes lenyelni őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!