A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint katonai-civil közigazgatást vezethetnek be Munkácson, miután patthelyzet alakult ki a városi tanácsban, így a város működése is veszélybe került. A portál emlékeztet, 2021-ben közigazgatási reformot hajtottak végre Ukrajnában, melynek eredményeképpen több jogkör került át a helyi szintekre.
Fontos eleme a reformnak, hogy amennyiben az önkormányzatok nem tudják ellátni a feladataikat, az elnök dönthet úgy, hogy katonai-polgári közigazgatást vezet be a közigazgatási egységben, leváltva ezzel a korábbi vezetést. A portál szerint ez a helyzet alakult ki Munkácson, hiszen Andrij Baloga elvesztette a többségét a képviselő-testületben és egy hónapon belül négyszer – a képviselők többségének távolmaradása miatt – maradt el a tanács állandó költségvetési bizottságának ülése.