Nem akármilyen kéréssel fordulhatott Trump Ukrajnához

Az amerikai lap szerint a republikánus kormány olyan országokat kereshetett meg, amelyek nyomás alatt állnak, és szeretnének szívességet tenni az Egyesült Államoknak.

Zbigniew Rau úgy véli: az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni.
Tartós béke Ukrajnában csak az orosz csapatok kivonásával, az általuk okozott károk megtérítésével és a háborús bűnösök megbüntetésével érhető el – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter szerdán Zágrábban, Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A két tárcavezető Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök javaslatára is reagált, amely szerint a semleges államoknak egy közvetítő csoportot kellene létrehozniuk a béke megteremtése érdekében Ukrajnában. A lengyel külügyminiszter azt mondta: minden kezdeményezést az alapján kell megítélni, hogy az tartós békéhez vezet-e.
Az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni, különben a béke soha nem lesz teljes”
– tette hozzá. Grlic Radman szerint minden kezdeményezés üdvözlendő, de úgy vélte, jelenleg nincs szükség közvetítőkre, ellenben Oroszországnak ki kell vonnia hadseregét Ukrajnából, abból az országból, amelyet megtámadtak, és amely megvédi szabadságát, területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.
(MTI)
Nyitókép: CEM OZDEL / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP