Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Petr Pavel szerint nincs alternatívája az Ukrajnának nyújtott támogatásnak.

Nincs alternatívája Ukrajna támogatásának, a segítség elmaradása Oroszország győzelmét jelentené – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral szerdán Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján. A cseh elnök a NATO brüsszeli székházában tartott sajtóértekezleten kijelentette:
Szavai szerint a segítségnyújtásnak következetesnek kell lennie, és figyelembe kell vennie azokat a kockázatokat, amelyekkel a támogatás elmaradása járhatna.

Azon 2014-es kötelezettségvállalással összefüggésben, mely szerint a tagországok 2024-ig közelítik védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához, a cseh elnök azt mondta, a cél nem a vállalás teljesítése, hanem az országok védelmi képességének szavatolása bármi fajta katonai fenyegetéssel szemben. Ukrajna esetleges NATO-tagságával kapcsolatban azt mondta, nehéz a csatlakozás pontos dátumáról beszélni a háború közepette.
Először a háborúnak be kell fejeződnie, aztán lehet majd időpontokról beszélni”
– fogalmazott. A cseh elnök szerint a háborút követően Ukrajnának katonailag és gazdaságilag is meg kell erősödnie, stabil országgá kell válnia, ami időt és erőfeszítést igényel.
(MTI)
Nyitókép: VLADIMIR SIMICEK / AFP