Ferenc pápát ismét lélegeztetőgépre kapcsolták – újabb légzési krízis fenyeget

A 88 éves pápa állapota továbbra is stabil, de az orvosok szerint fennáll a légzési krízis újbóli kialakulásának veszélye.

A Vatikán tájékoztatása szerint az egyházfő jól reagált az antibiotikumokra.
A Mandiner olvasói emlékezhetnek, március végén korábban tervezett orvosi vizsgálatok céljából kórházba szállították Ferenc pápát. Matteo Bruni vatikáni szóvivő közleményében nem tért ki arra, milyen vizsgálatokat végeznek, és azt sem lehetett tudni, ezek mennyi időt vesznek majd igénybe. A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték.
A vizsgálati eredményeket követően szombaton hazaengedték a kórházból Ferenc pápát. „Nem féltem” – mondta Ferenc pápa az újságíróknak és a jelenlévőknek, mialatt kijött a kórházból – írta meg a BBC.
Még élek”
– viccelődött a 86 éves egyházfő.
Nyitókép: JONATHAN NACKSTRAND / AFP