Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

A litván katonai hírszerzés vezetője szerint Moszkva akár még két évig folytathatja a háborút.

Oroszországnak elegendő erőforrás áll a rendelkezésére ahhoz, hogy akár még két évig folytassa háborúját Ukrajnában – jelentette ki a litván katonai hírszerzés vezetője csütörtökön.
„Az Oroszország rendelkezésére álló erőforrások elegendőek ahhoz, hogy

a jelenlegi ütemben még két évig folytassa a háborút”
– szögezte le Elegijus Paulavicius vilniusi sajtótájékoztatóján, amelyen a hírszerzés éves jelentését ismertette. Hozzátette, hogy ez a stratégiai tartalékokra, a felszerelésekre, a lőszerekre és a páncélozott járművekre egyaránt vonatkozik.
Úgy vélte: az, hogy Moszkva mennyi ideig képes háborút vívni,
Elegijus Paulavicius beszámolója szerint a jelentésben az is szerepel, hogy a litván hírszerzés úgy ítéli meg: Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlegi kormányzatának a „legvalószínűbb alternatívája egy másik tekintélyelvű rezsim”.
(MTI)
***
Nyitókép: MIKHAIL KLIMENTYEV / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP