A város energetikai infrastruktúráját iráni gyártmányú, Sahid típusú önmegsemmisítő drónokkal támadta Oroszország. „A következmények meglehetősen súlyosak Zsitomirban, az áramszünet miatt már reggel nem volt víz a lakásokban” – mondta. „A létfontosságú infrastrukturális épületek egy részénél generátorokkal fejlesztünk áramot. Ezek a víziközművek, a hő- és kommunális létesítmények” – tette hozzá.
A városvezető megerősítette, hogy az elektromos közösségi közlekedés nem működik a városban. Ezekben a viszonylatokban is dízelhajtású buszokat közlekedtetnek, de nincs belőlük elég. Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon azt írta, hogy a csütörtök hajnali orosz rakétatámadás következtében Ukrajna nyolc régiójában károsodtak az áramtermelő és -elosztó létesítmények, de összeségében az ukrajnai energetikai rendszer működőképes maradt.
Egyes területeken átmeneti áramkimaradás előfordulhat,
de a szakemberek folyamatosan dolgoznak a hibák kijavításán.
(MTI)