Megszavazta a román szenátus, hogy 19 millió forintnyi korrupcióig ne járjon börtön

2023. március 29. 13:24

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ honatyái nyújtották be a módosító javaslatot.

2023. március 29. 13:24
null

Az elhíresült, 2017-es 13-as sürgősségi kormányrendelethez rendkívül hasonló törvénymódosítást fogadott el szerdán a román szenátus, amely alsó határt szab annak, mekkora összegig nem tekinthető börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekménynek a hivatali visszaélés – írta meg a Krónika.

A lap tájékoztatott róla, hogy a büntető törvénykönyvhöz benyújtott, a hivatali visszaélés meghatározását pontosító módosító javaslatot a mostani kormány terjesztette be, ebben azonban még csupán az szerepelt módosításként a jelenlegi szöveghez képest, hogy belevették: a hivatali visszaélés a hatályos törvények, kormányhatározatok, sürgősségi kormányrendeletekek vagy egyéb, törvényi erejű jogszabályok megsértését jelenti, ami kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció honatyái azonban ehhez is módosító javaslatot nyújtottak be,

amely értelmében 250 000 lejes összegig nem szabadságvesztéssel megtorlandó bűncselekmény a hivatali visszaélés.

Ez az összeg valamivel több, mint 19 millió forintnak felel meg. A felsőház ezt szerdán 79 támogató és 25 elutasító vokssal szavazta meg.

Nyitókép: JAAP ARRIENS / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almaska
2023. április 02. 22:02
Igen ez törvény jól hangzik és talán érthető is de lehetne bizony kiegészíteni. Mert ugye valami miatt 19 millióig nem büntethető a megtévedt alkalmazott. Na már most szükség lenne egy felső határra is amikor már nem büntethető a megtévedt alkalmazott. Például néhány milliárd vagy egy kicsivel több elviselhető lenne. Egy olyan társadalom ahol csak a kis gazembereknek van hely és a nagy gazembereket kirekesztjük az egyszerűen fejlődés ellenes lenne. Azok a jobb sorsra érdemes emberek akik bizony többre is képesek lenének mint csak 19 millió, szóval azokat bizony a társadalom ara ítéli hogy elkallódjanak.
Magyarvagyoknemturista
2023. április 02. 21:27
Kitört a jogállam romániában!
Bulldog Orange
2023. április 02. 17:39
És akkor Románia leelőzte Magyarországot ...
linkeloe
2023. április 02. 13:13
Kispesti minta.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!