A kínai elnök Oroszországi látogatásának célja nem Oroszország volt, az ugyanis „már ott van Kína puttonyában”, nyomatékosított a szakértő, aki szerint a valós cél Ukrajna volt, akinek ugyan támogatást nyújt a Nyugat, de nem képes elérni, hogy Zelenszkij legyőzze Moszkvát.
Castel szerint amikor a különböző mérgező fegyverekről beszélnek, az az információs hadviselés része, amely erőteljesen dúl a Nyugat és Oroszország között. A harctéren szinte minden mérgező, a szabályzat például tiltja, hogy a katonák éles harci cselekményen kívül hordják a tűzálló ruházatot, mert az is nagymértékben káros az egészségükre.
Mint mondta, a gyengített urániumot tartalmazó fegyverek nem különösebben lógnak ki a sorból.
A Vlagyimir Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatban a szakértő azt mondta, a lépés aláásta a bíróság tekintélyét és komolyságát, ugyanis nem egy banánköztársaság elnökéről, hanem egy nagyhatalom vezetőjéről van szó.