A Wall Street Journal vezércikkében arról ír, hogy nem ért egyet azzal, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen. A médium úgy véli: nem ez a módja annak, hogy sarokba szorítsák Putyint. Hzzáteszi: „az nem kérdés persze, hogy az oroszok rettenetes háborús bűnöket követtek el Ukrajnában, és hogy a vétkeseket felelősségre kell vonni”.
A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a hágai testület döntése kapcsán sok részlet nem ismert még, de az értesülések szerint a Büntetőbíróság döntését az váltotta ki, hogy Moszkva – Kijev állítása szerint – a háború mintegy egy év alatt hozzávetőleg 16 ezer ukrán gyereket hurcolt át saját területére, és közülük csupán alig 300-at engedett vissza.
A Wall Street Journal állásfoglalása hangsúlyozza, hogy
az Egyesült Államoknak semmiképpen sem szabad beállnia a határozat mögé,
semmiképpen sem szabad beállnia a határozat mögé,miután nem iktatta törvénybe a bíróság alapító okiratát. Mint ahogy Oroszország és Kína sem – teszi hozzá.