Lapértesülés: összeveszett Bahmut miatt Zelenszkij és az ukrán vezérkari főnök

2023. március 06. 18:10

Valerij Zaluzsnijt már most sokan Zelenszkij kihívókajént emlegetik.

2023. március 06. 18:10
null

Exkluzív elemzést osztott meg oldalán a Bild ukrán vezérkari forrásokra hivatkozva arról, hogy az ukrán elnök összeveszett Valerij Zaluzsnij vezérkari főnökkel. A vita tárgya Bahmut sorsa volt.

A lap hangsúlyozta, hogy Kelet-Ukrajnában sehol máshol nem halt meg ennyi katona. „Sehol máshol nem volt ilyen véres az orosz »húsdaráló« taktika.

 

Zaluzsnij hetek óta „lobbizik” Bahmut feladásáért

A Bild úgy értesült, Zaluzsnij már hetek óta lobbizott Bahmut feladásáért, hogy óvja a katonák életét, Volodimir Zelenszkij elnök azonban elvetette az ötletet, azzal érvelve, hogy az orosz haderő lényegesen nagyobb veszteséget szenvedett a városért folytatott harcok során.

Úgy tudni, a Bahmutot védő katonák álláspontja nagyjából egyezik a vezérkari főnök meglátásával: többségük egyszerűen nem érti, miért kellett idáig megvédeniük a várost, miközben az oroszok szinte bekerítették őket. De vannak, akik úgy vélik, hogy erre a csatára mindenképp sor került volna, csak egy másik városnál.

A német lap elemzésében kitért arra is, hogy Zaluzsnij népszerűvé vált a háború egy éve alatt, többen úgy emlegetik mint

Zelenszkij lehetséges kihívóját egy soron következő elnökválasztáson.

Most úgy néz ki, feladják Bahmutot az ukránok, bár a kivonulást hivatalosan még nem jelentették be – írta a Bild.

„Nem fogjuk feláldozni az embereinket a semmiért”

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Alekszander Rodnyanszkij, Zelenszkij tanácsadója a CNN-hírcsatornának nyilatkozva korábban kijelentette, hogy az ukrán haderő „minden lehetőséget fontolóra vesz. Eddig tartották a várost [az ukrán katonák], de ha kell, stratégiai visszavonulást hajtanak végre. Nem fogjuk feláldozni az embereinket a semmiért”.

Nyitókép: Ukrán elnöki sajtóiroda/AFP

 

***

 

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. március 07. 19:52
A háború célja meggyengíteni Oroszországot. A gyengítés arról szól, hogy küldjenek minél több katonánt és fegyvert, akit és amit meg lehet semmisíteni. Ehhez ukrán katonák kellenek, akiknek a dolguk minél több orosszal végezni. Innentől kezdve elég megtalálni azt a helyet, ahonnan a legnagyobb hatékonysággal lehet írtani az ellent és oda kell koncentrálni minden bevethető erőt. A cél a fegyverek eladása és a ruszki hullahegyek előállítása. Bahmut úgy tűnik erre tökéletesen alkalmas. Majd ha találnak még ennél is jobb helyet, akkor oda koncentrálnak majd. A saját veszteség ebben a tekintetben teljesen lényegtelen. Ha elfogy az ukrán, akkor első körben majd jön a lett, litván, észt és lengyel, utána a cseh, szlovák román és természetesen magyar. Ez már lassan több áldozat mint a II Világháború volt, de jutna hely egy csomó migrinek.
remi
2023. március 07. 11:59
Nem értem miről szól ez a cikk, most olvastam a kyyjiivishy beobachterben, hogy az ukránok győztek bakhmutnál, méghozzá hatalmasat, elképzelhetetlenül nagyot, 1000%-osat és küszöbön áll a visszafoglalás, izé, az nem, mert szilárdan ellenőrzik és amúgyis konszenzus van ám a katonai vezetők közt, demégmekkora. "As for the defense of Bakhmut, it achieved its goals by 1000%. The military implemented the plan to destroy the enemy's main combat-ready grouping on the one hand and enabled the training and training of tens of thousands of Ukrainian troops to prepare for a counterattack on the other,” Podolyak said. Even if the military leadership at some point decides to retreat to more favorable positions, the case of defending Bakhmut will be a great strategic success for the Ukrainian Armed Forces as a foundation for future victory, he added. Podolyak cautioned that a decision to withdraw has not been made yet, rather that there has been a consensus among military leaders to continue defending the city."
Krupp Skya
2023. március 07. 08:40
Vívjanak egy páros vérbajt! Jaj nem! Egy véres párbajt!
Hekimeki
2023. március 07. 07:55
Na VÉGRE kezdenek egymásnak esni:))))) Előbb vagy utóbb zselét a az ukik fogják kiteríteni a béke jegyében, mert már qrvára elegük van az értelmetlen vérontásokból !!!!!!!! :DDDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!