Robert C. Castel: Bahmut valamikor el fog esni – téma lezárva (VIDEÓ)

2023. március 06. 21:26

A biztonságpolitikai szakértő szerint a kérdés az, hogy „mi lesz a végjáték”.

2023. március 06. 21:26
null

Az Ultrahang Youtube-csatorna egyik legutóbbi adásának Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, a Neokohn főmunkatársa volt a vendége, akivel a Bahmut elfoglalásával kapcsolatos kérdésekről, az oroszok által bevetett siklóbombáról, Donald Trump és a háború kérdéséről, valamint az USA hosszú távú stratégiai céljairól beszélgetett a műsorvezető Király Tamás.

A műsorvezető a beszélgetés elején felidézte, hogy az elmúlt időszak hírei arról szóltak, hogy az oroszok bármikor elfoglalhatják Bahmutot, azonban az amerikai jelentések szerint még mindig húzhatják az időt a kelet-ukrajnai városban, míg más források azt mondják, „Oroszország elszámította magát”.

Király ezután hozzátette, hogy már többször felmerült a műsorban is, hogy bár Bahmutnak nagy jelentősége nincs, mégis mindenki az ott folyó harcokra figyel. „Ön szerint mi várható?” – tette fel a kérdést a szakértőnek.

Castel erre úgy reagált, hogy 

 – húzta alá.

Mi lesz a végjáték?

Majd azzal folytatta, hogy érdekes volt ugyanakkor látni a virtuális térképeken, ahol geolokációs pontokkal jelölték meg a csapatok mozgását, hogy miként ölelte körbe lassan az orosz haderő a várost. 

Robert C. Castel szerint a kérdés az, hogy mi lesz a végjáték: „az ukránok bennfelejtettek-e vajon pár ezer katonát vezéráldozatként, hogy minél tovább feltartsák az oroszokat vagy tényleg lehetséges lesz egy kitörés még” – vette sorra a lehetséges forgatókönyveket a szakértő.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

***

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2023. március 07. 07:35
A biztonságpolitikai szakértő szerint a kérdés az, hogy „mi lesz a végjáték”. -nem titok ez, a végjáték minden bizonnyal a végső atomháború lesz! Elkerülhetetlenül!? A zsidóság abban a tudatban indította el a háborúba torkoló akcióját Oroszország ellen, hogy annak sem lehet más eredménye, mint a németek elleni megsemmisítő hadjáratuknak..! A módszerek, az eljárás, a tudati gyűlölet-hadjárat is teljesen azonos a németség ellenivel, hát abban a meggyőződésben lehetnek, hogy a sikerük, a zsidó siker nem maradhat el... Ezt erősíti, törvényszerűen erősíti, a zsidóság beépültsége az orosz hatalomba, melyet tetéz a Putyin elleni merénylet propagálása... Ebben az összevetésben Bahmut egy jelentéktelen pont, a tét sokkal nagyobb..! A propagandista "szakértőnk" igazán szakszerűen kitérhetne a háború valós jellegére, nem mellőzve a zsidóság meghatározó szerepét, melyet alátámaszt a múlt század világháborújának zsidó győzelmet hozó sikere... Szakértőnknek netán tudomása van már róla, hogy kitörés előtt van az orosz társadalmi belső robbanás, merénylet, mely elveszi a jelenlegi orosz vezetéstől az atomháborúval történő visszavágást?! -mert másban nem nagyon lehet reménykedni...
LancelotDuLac
2023. március 07. 06:32
Már egy éve ezt szajkózod köcsög XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
EX - Terminátor
2023. március 07. 00:05
Azok a betörési kísérletek tényleg vissza lettek verve, vagy jól megjátszott vezéráldozatok ahol bele lett kalkulálva hogy bizony ott maradhatnak? Ilyen játék a háború...
mamarizsa
2023. március 06. 23:13
A pont meg a punktum...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!