Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A magyar kormányfő szerint a türk államok a „béke hangját erősítik”.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt korábban, Orbán Viktor miniszterelnök Ankarába utazott, hogy részt vegyen a Türk Tanács ülésén.
Erről egy videót is megosztott közösségi oldalán, amelyben kifejtette, hogy „Európa fő kérdése ma a háború, és ez nehéz helyzet elé állítja az én hazámat”.
A miniszterelnök hangsúlyozta,
„Magyarország számára a legfontosabb az emberéletek mentése,
és emberéleteket csak békével lehet menteni. Ezért Magyarország azt képviseli, hogy legyen minél hamarabb tűzszünet, és legyenek béketárgyalások.
A kormányfő megjegyeze, hogy „hálásak vagyunk Erdogan elnök úrnak, hogy ő az egyetlen, aki eddig sikeresen tudott közvetíteni a harcoló felek között”.
Orbán köszönetet mondott a türk államok vezetőinek is felszólalásában. Mint fogalmazott, „a béke hangját erősítik”. Ezután hozzátette, hogy
„sajnos Európa háborús pszichózisban szenved, (..) és napról napra sodródik bele a háborúba”.
„Fontos, hogy a béke hangja felvegye a versenyt a háború hangjának erejével és fontos, hogy világossá tegyük, hogy a globális többség békét akar” – húzta alá Orbán Viktor a tanácskozáson.
A Türk Tanács üléséről készült videós összeállítást alább tekinthetik meg:
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
***