Csűrték-csavarták a felmérést, hogy leégessék Magyarországot, de csak Romániát sikerült
A szomszédos ország még így sem jutott be a „bezzegek” közé.
A BBC-nek egy halottkém azt mondta, 57 holttestből vettek eddig DNS-mintát az azonosításhoz.
Sztrájkot hirdetett csütörtökre a görög vasutas szakszervezet az előző napra virradóra történt vonatszerencsétlenség miatt, amelyben legalább 57-en meghaltak.
Az ország történetének legsúlyosabb vonatbalesete hatalmas felháborodást váltott ki, szerda este Athénban tiltakozók kövekkel dobálták meg a vasúttársaság székházát, és Szalonikiben, valamint Láriszában is tiltakozások voltak. Csütörtökön országszerte munkabeszüntetéssel tiltakoztak a vasúti dolgozók, miután a vasutas szakszervezet sztrájkot hirdetett. Az érdekképviseleti szervezet szerint
Sajtóértesülések szerint a szakszervezet már régóta próbálja felhívni a görög vasúttársaság (OSE) figyelmét az Athén-Szaloniki vonal vezérlőrendszerének hiányosságaira, amelyek miatt ezen a szakaszon több kisebb baleset is történt az utóbbi időben. Kosztasz Karamanlisz közlekedési miniszter lemondott az eset miatt. Utódja, Jorgosz Gerapetritisz szerint a kormány egy szakértőkből álló bizottságot hoz létre, hogy átlátható módon ki tudja vizsgálni a vonatbaleset körülményeit.
Az Athénból Szalonikibe tartó személyvonat, amelyen mintegy 350-en utaztak, és a Szalonikiből indult tehervonat Lárisza előtt ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között, az ütközés miatt több kocsi kisiklott, és három lángba is borult.
Egy tűzoltósági szóvivő szerint az első kocsiban, amely kigyulladt, az 1300 Celsius-fokot is elérte a hőmérséklet, így nehéz azonosítani a bent rekedt utasok holttestét. Az azonosításhoz a családtagoktól vett DNS-t használnak a szakemberek. Konsztantia Dimoglidu rendőrségi szóvivő szerint 48 sérültet ápolnak még kórházban, közülük hatot intenzív osztályon.
(MTI)
Nyitóép: Sakis MITROLIDIS / AFP