Varga Mihály: Lassú és körülményes a helyreállítási források kiosztása

2023. március 14. 12:00

Öt tagország – köztük Magyarország – eddig egyáltalán nem részesült ebből a forrásból.

2023. március 14. 12:00
null

Az Európai Bizottság indokolatlanul optimista értékelést hagyott jóvá a helyreállítási alap eddigi működéséről, miközben rendkívül körülményes és lassú ezeknek a forrásoknak a kihelyezése – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Brüsszelben, az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Varga Mihály az uniós tagállamok pénzügyi és gazdasági minisztereinek találkozójára érkezve elmondta: Magyarországnak számtalan problémája van a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) működésével: miközben a rendelkezésre álló idő egyharmada már eltelt, a források csupán egyötödét osztották ki. A miniszter kiemelte:

A tárcavezető kiemelte: a források visszatartásával az Európai Bizottság rontotta a magyar versenyképességet, ezzel beleszólt a tagállamok közötti gazdasági versenybe. Magyarország az előző évben jóval az uniós átlag feletti, 4,6 százalékos gazdasági növekedést ért el. Amennyiben megkapta volna a neki járó helyreállítási forrásokat, a magyar gazdaság növekedése meghaladta volna az 5 százalékot - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

A pénzügyi kérelmek elbírálása rendkívül nehézkes, bürokratikus

Varga Mihály szerint emellett a pénzügyi kérelmek elbírálása rendkívül nehézkes, bürokratikus. A tagállamok az eddig benyújtott kérelmek alapján csak elenyésző mértékben vették igénybe az RRF-hiteleket. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a tagállamok bizalmatlanok a brüsszeli megoldásokkal szemben – szögezte le.

A pénzügyminiszter kifejtette: a felsorolt kritikák mellett ritkán esik szó arról, hogy

a közös hitelfelvételnek, a mögötte álló nagy volumenű bizottsági kötvénykibocsátásnak lehetnek hátulütői is.

Ez pedig a hitelpiacok lehetséges kimerülése, ami azzal járhat, hogy az egyes tagállamok önállóan kevesebb forráshoz juthatnak – jegyezte meg.

Varga Mihály összefoglalásként elmondta, hogy ezek azok az általános okok, amelyek miatt a magyar kormány az RRF-et egyszeri eszköznek tekinti és határozottan ellenzi a közös uniós hiteleket magában foglaló további eszközök létrehozását.

Az amerikai Silicon Valley Bank összeomlásával kapcsolatban a miniszter kijelentette: Magyarországon jók a bankok tőkemegfelelési mutatói, az utóbbi három hitelminősítői értékelés mindegyike azt tartalmazta, hogy a magyar bankrendszer erős és működőképes. „Nyugodtan szembenézhetünk a jelenlegi helyzettel, a kitettség távoli, esetleg néhány amerikai és európai bankot érinthetett” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NERbot
2023. március 14. 15:45
Felfoghatatlan, hogy az EU miért nem akarja, hogy Mészáros Lőrinc, Nyerges Zsolt, Tiborcz István, Balásy Gyula, Csetényi Csaba, Garancsi István, Hamar Endre, Homlok Zsolt, Kuna Tibor, Paár Attila, Simicska Lajos, Szijj László, Varga Károly és a többi derék magyar oligarcha még gazdagabb legyen!?
hátakkor
2023. március 14. 13:47
Közös hitelfelvételnek turós a háta.. majd a törlesztésnél is utalás sorrendje érvényesüljön! Eleve ki a faszom bocsátott ki kötvényt? Az EB? Ki jegyezte le vagy kik?
llnnhegyi
2023. március 14. 13:19
EB , EP befuccsoltak. Ursulátnak, Metsolanak Borellnek börtönben a helyük. Nem összefogják,hanem szétkergetik az EU-t.
B_kanya
2023. március 14. 13:14
"A tárcavezető kiemelte: a források visszatartásával az Európai Bizottság rontotta a magyar versenyképességet, ezzel beleszólt a tagállamok közötti gazdasági versenybe. Magyarország az előző évben jóval az uniós átlag feletti, 4,6 százalékos gazdasági növekedést ért el. Amennyiben megkapta volna a neki járó helyreállítási forrásokat, a magyar gazdaság növekedése meghaladta volna az 5 százalékot - hangsúlyozta a pénzügyminiszter." EZÉRT VALAKIKNEK FELELNIE KELL.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!