Indiában hárman megöltek egy embert, akinél marhahús volt

2023. március 11. 09:35

A hinduizmus tanításai szerint a tehenek szent állatok, és gyakoriak a fizikai támadások mindazokkal szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a húsáért vagy a bőréért levágtak egy marhát.

2023. március 11. 09:35
null

Indiában három embert letartóztatott a rendőrség Bihar állam keleti részén, mert közük lehet egy muzulmán férfi halálához, akit azért támadtak meg, mert állítólag marhahús volt nála – jelentette be egy rendőrségi tisztségviselő szombaton.

Ramcsandra Tivari, a raszulpuri rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy az esetet követően a rendőrség három embert tartóztatott le. Az áldozat, az 56 éves Naszím Kuresi, a hét elején hunyt el, miután megtámadta egy több mint 20 fős tömeg, amely azt gyanította, hogy marhahúst rejteget, amelynek kereskedelmét és fogyasztását a szubkontinens egyes részein tiltják a helyi hatóságok. A rendőrség közbeavatkozott ugyan, de Kuresi még a kórházba szállítás közben meghalt.

A hinduizmus tanításai szerint a tehenek szent állatok,

és Indiában gyakoriak a fizikai támadások mindazokkal szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a húsáért vagy a bőréért levágtak egy marhát, különösen a muzulmán kisebbségből származó személyekkel vagy az ősi indiai kasztrendszer alacsonyabb szintjein állókkal szemben. Keményvonalas hindu csoportok már régóta követelik a szarvasmarhavágás teljes tilalmát Indiában.

A teheneket védő egyes önjelölt hindu igazságosztó csoportok maguk igyekeznek betartatni a törvényt, amióta Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista kormánya 2014-ben hivatalba lépett. Bihar államban jelenleg egy regionális párt van kormányon, és Modi szövetségi kormánypártja, a Bharatija Dzsanata Párt ellenzékben politizál.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció: Tarka színekkel díszített szarvasmarhát visznek a napistennek szentelt aratási ünnep, a pongal alkalmából rendezett fesztiválra az indiai Bangalorban 2021. január 14-én. Az ünnep neve a „megfőzni” jelentésű tamil szóból származik: ilyenkor tejben rizst főznek, amelyet először az isteneknek, azután a teheneknek, végül pedig a családtagoknak ajánlanak fel. Pongal idején a tehenek megkülönböztetett tiszteletben állnak: szarvukat befestik, nyakukba virág- és gyümölcsfüzéreket aggatnak, körmenetben viszik őket, és megengedik, hogy szabadon legeljenek.MTI/EPA/Dzsagadis Nv

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tartarossz.blog
2023. március 11. 23:03
"Shambo (2001 körül - 2007. július 26.) egy fekete fríz bika volt, aki a walesi Llanpumsaint közelében lévő Skanda Vale vallásközi templomban élt, és akit a helyi hindu közösség szent állatként fogadott örökbe. 2007 áprilisában került a közvélemény figyelmébe, amikor a szarvasmarha-tuberkulózisra (Mycobacterium bovis) vonatkozó rutinszerű bőrteszt pozitív lett, ami arra utalt, hogy kapcsolatba kerülhetett a betegséget okozó baktériummal. Ennek következtében a walesi kormány előírta a bika levágását. A Skanda Vale vitatta ezt, és kampányolt a haladékért, kifejezve meggyőződésüket, hogy minden élet szentsége a hinduizmus sarokköve. Ebben az álláspontjukban a hindu vallási közösség egésze támogatta őket. A gazdák támogatták a walesi kormány politikáját, amely szerint a bőrtesztre pozitív eredményt adó szarvasmarhákat a többi helyi szarvasmarha érdekében el kell pusztítani." Wikipedia
tartarossz.blog
2023. március 11. 22:55
Mahátma Gandhi is megmondta, hogy a tehénre Indiában anyaként tekintenek, mivel a tejét adja az embereknek - és ezzel a tehéntisztelettel tképpen igazuk van.
Vitéz János
2023. március 11. 16:23
Bezzeg Lengyelországban a templomgyalázók is röhögve megússzák gaztetteiket.
lurker
2023. március 11. 12:07
Az MTI milyen haladóan elhallgatta, hogy muszlim volt az illető. Csak egy muszlim lehet olyan hülye, hogy egy hindu országban nem képes visszafogni magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!