Egyesítik a légvédelmüket az észak-európai államok

2023. március 24. 22:01

„Az egyesített flotta egy nagy európai ország flottájához lesz hasonlítható” – nyilatkozta egy dán tábornok.

2023. március 24. 22:01
null

Országuk védelmi célú légierejének egyesítéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a közelmúltban a dán, a svéd, a norvég és a finn légierő parancsnoka a németországi Ramsteinben létesített amerikai légitámaszponton – jelentették be a négy országban pénteken. Jan Dam vezérőrnagy, a dán parancsnok a Reuters hírügynökségnek azt is elmondta, hogy

a döntés hátterében az Oroszország által tavaly februárban Ukrajna ellen indított háború áll.

Az aláíró országok célja, hogy a NATO keretein belül már ismert együttműködési módok alapján közösen tudjanak fellépni országaik védelme érdekében – derül ki a nyilatkozatokból. A dán tábornok azt mondta, hogy az

egyesített flotta egy nagy európai ország flottájához hasonlítható.”    

A négy aláíró országnak összesen 115 F-16-os és 37 F-35-ös repülőgép áll így a rendelkezésére, kiegészülve 90 svéd Gripennel és a Helsinki tulajdonában álló 62 F/A-18 Hornet vadászbombázóval. Koppenhága további 27, Helsinki 64, Oslo pedig 15 F-35-ös beszerzéséről is döntött már. Jan Dam szerint az egyik legfontosabb feladat annak elérése, hogy mind a négy állam teljes mértékben hozzáférjen egymás radaradataihoz. 

(MTI)

Nyitókép: illusztráció / Evgeny Odinokov / Sputnik / Sputnik via AFP

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. március 25. 23:18
Király!!!
pemete jakab
2023. március 25. 07:56
"Egyesítik a légvédelmüket az észak-európai államok" Ebből is látszik, hogy Putyin nem megosztó politikus: megteremti a Nyugat egységét.
vip era
2023. március 25. 07:42
Kiváló légierejük lehet,pár éve még a magyarok védték több balti állam légterét.
krampus
2023. március 25. 01:17
A finnek gepei mar az ukranoke, mint ahogy a nagyasszonyuk mondta a minap. Azokat ki is lehet huzni a listarol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!