„A Nyugat elősegítette Ukrajna elnácisodását” – véli az orosz filozófus

2023. március 04. 20:43

Alekszandr Dugin szerint valójában a Nyugat sem hisz Ukrajna győzelmében.

2023. március 04. 20:43
null

Alekszandr Dugin az RT televíziónak adott interjút, amelyet az Index szemlézett. A filozófus a beszélgetés során olyan kijelentéseket tett, miszerint a Nyugat elősegítette Ukrajna „elnácisodását”, és a nyugati befolyásos vezetők különböző megnyilvánulásaikkal elérték azt is, hogy

az emberek jelentős része ellenségessé vált Oroszországgal szemben.

A filozófus szerint az ukrán vezetés támogatói megpróbálták eltitkolni saját állampolgáraik elől a nacionalisták és a neonácik növekvő toleranciáját az országban. Dugin úgy véli, a nyugati vezetők támogatják az ukrán radikálisokat, pedig saját országukban keményen fellépnek a hasonló csoportokkal szemben.

Az ukrán állam akár el is pusztulhat

„Ellehetetlenítenek mindenfajta nacionalizmust a saját közegükben. Ezzel szemben Ukrajnában felvirágoztatják. Mondjuk ki: végül azt érték el, hogy náci paradicsomot hoztak létre Ukrajnában” – fogalmazott az író. Dugin borúlátó a jövőt illetően. Szerinte ezek a folyamatok oda vezethetnek, hogy az ukrán állam akár bele is pusztulhat.

Nem gondolom, hogy komolyan hisznek Ukrajna lehetséges győzelmében”

– szúrt oda a nyugati politikusoknak Alekszandr Dugin, akinek a lánya tavaly meghalt, miután bombát helyeztek az autója alá. Moszkva szerint ukrán ügynökök álltak a merénylet mögött, Kijev azonban tagadta a részvételét.

Amerikai hírszerzési tisztviselők később arról szereztek információkat, hogy az ukrán hatóságok engedélyezték az újságíróként dolgozó Darja Dugina megölését.

Nyitókép: Képmetszet / RT 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sinistra
2023. március 06. 08:48
A nácik kikérik maguknak, hogy bárki is lenácizza Ukrajnát, amit - szerintük - valójában a zsidók irányítanak. Ukrajna méltatlan arra hogy bárki is a nemzetiszocializmus fészkének tartsa azt a rendetlen és korrupt országot.
Igazságpárti
2023. március 05. 07:25
Dugin 4 fontos dolgot mondott (nem egészen folyékony angolsággal, de érhetően): 1. Addig nem érdeke az orosznak a béke, amíg a Donbaszt egészében vissza nem foglalja. 2. A jelen ukr. állam nem állam, hanem egy usa által kiépített látszat, s el is fog tűnni. Ezért e vezetőinek sem érdeke a béke. 3. Oroszország az egész világ szabadságáért küzd, mert ha veszít, minden nagyobb állam usa befolyás alá kerül, ha győz, mindegyik felszabadul, Latinamerika, Arika, Kína, India stb. Ezért a világ az oroszoknak drukkol. 4. Az ukr. nácik támogatásával a Nyugat totálisan szembeköpi saját magát, ami olyan meghasonlás, amit nem lehet fenntartani. S még egy: Dária lányát merénylők ölték meg (helyette halt), de nincs bosszúvágy a szívében. Mások is elveszítik gyermekeiket a háborúban. Reménykedik a közeli nagy győzelemben, amikor mindenki végre megbékélhet a másikkal. (Megdöbbentő szavak).
Erdőmester
2023. március 05. 06:47
Igen. A nyugat gátlástalansága felháborító. Ukrán és orosz fiatalok ezreinek holtteste mögé bújva bíztatják háborúra az ukránokat, ahelyett, hogy a megegyezés, a béke felé terelnék a feleket. Ez a 75 éves jólétbe belebutult europai elit most teljesen megvadult a vér szagától. Harcosnak hiszik magukat, pedig csak egy sunyi, gyáva, az USA se..e mögül kikandikáló ostoba banda.
kispolgarigrofo
2023. március 05. 03:14
ti meg pénzeltetek minden széljobbos és szélbalos pártot ajrópában, Dugin papa.. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!