Trump bejelentette, hogy tárgyal a kínaiakkal, fellélegeztek a piacok

Jelenleg 145 és 125 százalékos vámtarifák röpködnek, ehhez képest tényleg bármi jobb.

Az érintett ügyészség szóvivője egyelőre nem reagált az újságírói megkeresésekre.
Donald Trump volt amerikai elnök szombaton azt közölte a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon, hogy tudomására jutott, hogy jövő hét kedden letartóztatják. Trump azt írta, hogy a manhattani ügyészségről származó, „illegálisan kiszivárgott információk” arra utalnak, hogy
„az utcahosszal vezető republikánus jelöltet és az Egyesült Államok korábbi elnökét a jövő hét keddjén letartóztatják”.
Trump azt nem közölte, milyen vádak alapján intézkednének ellene, csak arra utalt, hogy semmiféle bűncselekményt nem tudnak rábizonyítani, és
A volt elnök egyúttal felszólította támogatóit, hogy tiltakozzanak.
Az érintett ügyészség szóvivője egyelőre nem reagált az újságírói megkeresésekre. Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész az év elején bizonyítékokat kezdett bemutatni annak a vádesküdtszéknek, amely annak kapcsán vizsgálódik, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Daniels azt állította, hogy évekkel korábban viszonya volt Donald Trumppal, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az ügyről.
Cohen 2018-ban elismerte, hogy a Stormy Danielsnek és egy másik nőnek címzett pénzátutalásokkal megsértette a szövetségi kampányfinanszírozási szabályokat. Azt állította, hogy Trump utasította őt a kifizetésekre.
Egy februári közvéleménykutatás adatai szerint egyelőre ő a legnépszerűbb a lehetséges republikánus párti elnökjelöltek között a párt szavazói körében. Ahogy megírtuk, jelenleg Bident is kiütné az elnöki székből.
(MTI)
Nyitókép: Mandel Ngan / AFP