Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

További 58 ügyben folyik büntetőeljárás, 90 eset pedig a vádemelés szakaszában van.

sehországban eddig kilenc embert ítéltek el az ukrajnai orosz agresszió nyílt támogatásáért – közölte a cseh legfelsőbb ügyészség szerdán a Twitteren.
Igor Stríz legfőbb ügyész már tavaly februárban felhívta a figyelmet arra, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió, valamint Oroszország vezetésének támogatása a tüntetéseken vagy az interneten bizonyos esetekben bűncselekménynek minősülhet.

A legfőbb ügyész a Právo című lap szerdai számának nyilatkozva azt mondta, hogy a kilenc elítélt közül csak egy került börtönbe, a többiek feltételes büntetést, valamint pénzbírságot kaptak. Patrik Tusl aktivista tavaly az év vége előtt azért kapott kilenc hónapos börtönbüntetést, mert a közösségi hálón ukránokat támadó és sértő nyilatkozatokat hozott nyilvánosságra. Az ilyen nyilatkozatok bizonyos körülmények között emberiségellenes bűncselekmények nyilvános támogatásának vagy jóváhagyásának minősülhetnek, amelyekért akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható.
(MTI)
Nyitókép: Michal Cizek / AFP. Illusztráció!