Nyilvánosságra került a skandináv haditerv: így kerülnék meg Magyarország ellenállását

Állítólag nincs szükség az egyhangúságra.

„Fárasztó munka volt” – nyilatkozta az Európai Bizottság elnöke a szankciókról, amiken saját bevallása szerint már a háború kitörése előtt dolgoztak.
Mint a Mandiner megírta, egy twitterre felkerült vieóból kiderült: Ursula von der Leyen váratlanul beismerte, hogy már az orosz-ukrán háború kezdete előtt elkezdtek dolgozni az Oroszország elleni szankciókon.
Mint az Európai Bizottság elnöke fogalmazott: „amerikai barátaink már jóval több mint egy évvel ezelőtt példátlan dolgot tettek: információikat és tudásukat megosztva korai figyelmeztetést küldtek. Így a kabinetem a Bizottsággal, az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumával és a Fehéz Házzal közösen
már decemberben elkezdett dolgozni a potenciális szankciókon arra az esetre, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát.
Valóban reméltük, hogy ez nem fog bekövetkezni és soha nem kell bevetnünk majd a szankciókat, de fárasztó munka volt, éjjel-nappal dolgoztunk...” – vallotta be Ursula von der Leyen.
Érdekesség, hogy az Európai Bizottság gondolkodásmódjától eltekintve Ursula von der Leyen fent idézett nyilatkozatából az is kiderült, hogy
amíg Orbán Viktor még a háború kitörése előtt néhány héttel is békemisszióra ment Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, addig az Európai Bizottság a Fehér Házzal közösen már azokon a szankciókon dolgozott, amiket a háború kitörése után alkalmazhat
az oroszokkal szemben.
Az Európai Bizottság vezetőjének vallomását angol nyelven az alábbiakban hallgathatja vissza:
***
Nyitókép: Valeria Mongelli / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP