„Akkoriban senki sem hitte, hogy háború lesz. Mindenki azt hitte, hogy ez csak egy gyakorlat. Biztos vagyok benne, hogy még a rangidős tisztek sem tudták” – mondta a BBC-nek Konsztantyin Jefremov, egykori orosz tiszt 2022. február 10-ről, amikor megérkezett a Krím-félszigetre.
Pontosan két hét múlva az oroszok lerohanták Ukrajnát, február 27-én pedig Jefremov már Melitopolban volt.
Áprilisban aztán Bilmakba került az embereivel, ott tapasztalta a foglyokkal való orosz bánásmódot, ami végül a hadsereg elhagyására késztette.
Egy bekötött szemű katona feje mellé fegyvert tartott az egyik orosz ezredes, megfenyegette, háromig számol, és vége az életének.
Végül nem lőtte le, hanem csak közvetlenül a füle mellett sütötte el a ravaszt – szól az egyik története.
Az egyik ukrán bevallotta, hogy mesterlövész, erre az orosz parancsnok üvöltve megkérdezte tőle, házas-e. Igennel felelt. A magas rangú tiszt parancsot adott, hogy hozzanak egy felmosót, mert lányt csinálnak belőle, és a videót elküldik a feleségének – ez egy másik eset, amiről Jefremov beszélt az interjúban.
Az extiszt állítólag olyat is tapasztalt, hogy vallatás közben kiverték a fogát egy ukrán katonának, vagy lábon lőtték. Erre, a lábon lőtt ukrán katonára orosz egyenruhát adtak, hogy ellássák az orvosok, és segítsenek rajta.
Jefremov nyáron hazatért, és Csecsenföldön kapott munkát, de jelezte kilépési szándékát a hadseregből. Végül, elmondása szerint,
nem engedték, hogy a saját kezdeményezésére távozzon, hanem elbocsátották a haderő kötelékéből.
Végül ősszel, a mozgósítás bejelentését követően egy orosz emberi jogi csoport segítségével hagyta el Oroszországot.
Az egykori tiszt a beszélgetés végén elnézést kért az ukránoktól. Mint mondta, embert ugyan nem ölt, de nem tud megbocsátani magának, mert részt vett a háborúban.
Nyitókép: Képernyőmentés, BBC