orosz műveletekre kerülhet sor a Románia, Ukrajna, és Oroszország szorításában vergődő országban.
„Működését tekintve egy olyan országról beszélünk, amely – például korrupció terén – hasonlít Ukrajnához, és egy olyan terület, amely stratégiai szempontból fontos Oroszországnak” – mondta Tarjányi, hozzátéve, hogy az orosz szándékok nem újak: tavaly februárban is, ha sikeres az orosz támadás, mentek volna tovább Moldovába – legalábbis a kiszivárgott tervek szerint.
„Egyszerűen ez az ország egy ütközőország, és valójában ebben a háborúban benne van: nem olyan értelemben, hogy katonáik halnak meg, hanem a menekültválságnak való kitettsége okán, valamint azért, mert most is állomásoznak orosz csapatok az országon belül” – jelentette ki Tarjányi.