Márki-Zay tagadja, hogy Münchenben találkozott Korányi Dáviddal az első amerikai utalás előtt

2023. február 03. 12:33

Február 24-én érkeztek az első pénzek az ellenzékhez.

2023. február 03. 12:33
null

Korábban a Mandiner is beszámolt róla, hogy a Magyar Nemzet megszerezte Korányi Dávid hivatalos külföldi utazásainak listáját. Kiderült, hogy az Action for Democracy vezetője és Soros György fia az NGO első magyarországi átutalása előtt egy helyen tartózkodtak.

Korányi utazási listájából az is kiderült, hogy 2022. február 18. és 20. között jelen volt a Münchenben megrendezett Security Conference elnevezésű biztonságpolitikai fórumon. Márki-Zay Péter pedig 2022. február 21-én posztolta, hogy Németországba látogat, a megemlített két városból az egyik pedig éppen München, ahol egy nappal korábban bizonyíthatóan Korányi is tartózkodott. A német tartózkodás után pár nappal, február 24-én érkezett az első amerikai utalás az ellenzékhez.

Frissítés: Márki-Zay Péter lapunknak adott pénteki nyilatkozatában tagadta, hogy találkozott volna Korányi Dáviddal Münchenben. Azt mondta, ő 23-án érkezett a bajor fővárosba, az Action for Democracy vezetője viszont február 20-án elutazott onnan.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Nyitókép: Facebook

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zorroro
2023. február 03. 16:53
Korányi=magyar állampolgár MZP=magyar állampolgár Soros=magyar állampolgár..... Mi van?? Magyar állampolgárok nem találkozhatnak egymással?
CirmoS
2023. február 03. 13:00
Bakker, nem mindegy, hogy egy évvel ezelőtt Makizay találkozott-e Münchenben Korányival, vagy nem?! Semmi értelme ilyen szinten elveszni a részletekben! A lényeg, hogy választási kampányban külföldről pénzelték az egész csürhét, ráadásul Márkizay volt a Me. jelölt. Ez hazaárulás! Ennyi! Úgy nincs értelme napi szinten MANTRÁZNI ezt az ügyet, hogy semmi következmény nincs! Ha nem is lesz, az visszahullhat a Fidesz fejére...
-Zsolt-
2023. február 02. 12:06
Bizonyíthatóan Schadl, Völner, Varga Judit és Orbán is tartózkodtak egyszerre egy helyen. Még egy nap különbség sem volt.
nick89
2023. február 02. 11:16
https://mandiner.hu/attachment/0809/808381_koranyi.jpg A képen középen és jobbra is MZP áll a leleplező fotón.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!