
Londonba utazik szerdán Zelenszkij
Az ukrán vezető a katonáiknak nyújtott nagy-britanniai kiképzési program bővítéséről tárgyal majd a brit miniszterelnökkel.

Londonba látogat szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egyebek mellett az ukrán katonáknak nyújtott nagy-britanniai kiképzési program jelentős bővítéséről tárgyal Rishi Sunak brit miniszterelnökkel – közölte szerda délelőtt Sunak hivatala.
A Downing Street tájékoztatása szerint a brit kormány felajánlja, hogy a program hosszabb távra szóló részeként
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon

A beszámoló megfogalmazása szerint ennek célja az, hogy az ukrán vadászpilóták a távolabbi jövőben is védelmezni tudják Ukrajna légterét.
A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása ugyanakkor nem említi, hogy Nagy-Britannia vagy bármely másik nyugati NATO-szövetséges harci repülőgépek ukrajnai szállítását tervezné.
(MTI)
Nyitókép: SERGEI SUPINSKY / AFP
***






